Nem akarok marhapörköltes lángost enni – Osváth Zsolt lángosozóját teszteltük

Nehéz ma Budapesten tökéletes receptet adni a vendéglátós sikerre, de ha egy influenszer a nevét és arcát adja a helyhez, az már előleg a népszerűségre. Osváth Zsolt egyszer már nagyot tarolt azzal, hogy egy iszonyúan népszerű motívumot adott saját nevéhez. Az unikornist, ami mindent gátlások és határok nélkül sző keresztül az unikornisos éttermében, szivárvány színű süteményeket és kék, szarvacskás hamburgert létrehozva. Utóbbi a Sziget Fesztivál egyik látványossága már évek óta, két éve mi is kóstoltuk.

A napokban Osváth és párja 21-re húzott lapot, amikor úgy döntött, igazi nagymamás és nagyon magyaros tematikájú lángosost nyit a Wesselényi utca kellős közepén. Tökéletes elhelyezkedés, remek ötlet, hiszen ha a lángos nem is hungarikum, a lángosozás, mint tevékenység, magyar szokás, biztosan vonzani fogja a turistákat is a bulinegyedben. Sőt, annak ellenére, hogy viszonylag sok lángosozó van a városban, gyakran keresik a helyiek is az igazán jót belőle. Az új lángosos amúgy pár lépésre van egy régebb óta működő lángosostól, szóval nem az első a környéken.

A lángos helye jó ideje nehezen meghatározható az életünkben, hiszen eredetileg ételről van szó, amit az ember piacozáskor eszik vagy strandon. Mégis több kísérlet volt már arra, hogy kiemeljék a megszokott környezetéből. Vannak ételek, amiknél ennek nincs sok értelme, ha a lángost kivesszük természetes helyeiről, akkor már nem lesz ugyanaz: a bódés, talponállós, egyszerű, törülközőn kuporogva vagy nehéz szatyrokkal a kezünkben egyensúlyozva történő, tehát alapvetően kényelmetlen helyzetekben való fogyasztás a lángosevés lényege. Ugyanígy értelmetlen az is, ha magát az ételt szeretnénk magasabb szintre emelni, a lángos egy jó kenyértészta, amit olajban sütnek ki, és maximum egy-két (nem nehéz) elemmel kennek vagy szórnak meg. Igazán így jó, nem kell rá új ötlet, nem kell újragondolni.

Ennek ellenére az utóbbi évtizedben ez folyton megtörténik, és úgy látszik, népszerű is, ott van például a MÁK hosszú ideje kézjegyének számító mákos lángosa, ami iszonyú népszerű, bárhová viszik is.

Osváthék Nagyi lángos nevű helyiségébe mindent, de mindent bezsúfoltak, ami a magyaros giccstárban létezik. Az egész kockás terítős, mintás, középen egy régi típusú tűzhellyel, kredenccel. Paprikafüzér, pálinkás-, lekváros-, szörpösüvegek díszítik, a logón pedig egy tipikus, mesebeli nagyi látható. Az én nagymamám, mondjuk, sosem sütött lángost, akármilyen mélyen kutatok az emlékeimben, a lángos egy vendéglátóipari egységhez kötődő étel volt, és ma is az, de az is igaz, hogy a nagyi–magyar motívumokat elég könnyű összehozni. Annak ellenére, hogy az egész dizájn nagyon erőltetett és értelmetlen, valahol tiszteletre méltónak érzem azt a bátorságot, amivel az unikornis–szivárvány vonalhoz hasonlóan itt sem fogták vissza magukat, és mindent egy bödönbe hajítottak a siker érdekében.

A Nagyi a hétvégén nyitott, és igazi, mostanában népszerű influenszer stílusban az első 100 lángost ingyen adták. Kapható a lángosokon túl még palacsinta is, szép nagy, de sokba is kerül, 1290 forint darabja. Meg pálinka.

A sima lángos elég olcsó (1190), a tipikus strandos sajtos-tejfölös már többe kerül (1790), a következő szint a szalonnás, kolbászos, sonkás (2490), a mindenféle feltétekkel megpakoltak ( hagymás-csülkös, lecsós, pörköltes) viszont már jelentősen drágábbak (3490). Itt már megjelenik a strandokon is évek óta elburjánzó feltét, amit szerintem egyáltalán nem igényel a lángos.

A legmeglepőbb verziót, a marhapörköltes lángost teszteltem, amire még extrákat is kérhettem volna, például tejfölt vagy hagymát. Abból a szempontból abszolút megéri az árát, hogy egyetlen, kétszer két centis falattól jóllaktam, és az erősen fokhagymás íz, valamint a brutálisan magas zsír- és olajtartalom még órákig elkísért. Amúgy egyáltalán nem rossz sem a pörkölt, sem a lángos, annak ellenére, hogy a pörkölt nagyon fokhagymás, a lángos pedig a tömörebb, puhább verzió, nem ropogós, nem levegős, inkább párnás.

A maradékot megosztottam a szerkesztőséggel, így legalább ők is véleményt formálhattak róla, mivel én magam eltökélt simalángos-fogyasztó vagyok, és kizárólag strandon, vizes törülközőn vagy piacon eszem ilyesmit.

Bár a vélemények megosztók voltak, öröm volt nézni a pörkölttel megrakott lángosfalatokat nyammogó újságírókat, egészen olyan volt, mintha az újdonság feldobta volna a napjukat. A következő visszajelzések hangzottak el a marhapörköltes lángos fölött:

• Én mindig boldog vagyok, ha két főételt összeraknak, harcsapaprikás túrós csuszával, milánói makaróni rántott hússal, ezek tökéletesek. Itt viszont olyan, mintha a vadashoz túl sok lenne a zsemlegombóc, sok a tészta.
• Egyáltalán nem jön össze ez a két étel, egyszerűen nem passzolnak, semmi értelmük együtt.
• A marhapörkölt jó, de a lángos tömör, és inkább lepényszerű.
• Másnaposan, piálás után el tudom képzelni, hogy jóleshet, alkalmas az alkohol felszívására.
• Kipróbálásra oké, de tuti, hogy nem ennék ilyet egész életemben többször.