Gauder Milán magyar menedzser bekerült a Mastercard globális vezetésébe

2021. január 12. – 12:21

Másolás

Vágólapra másolva

Ritkán jut magyar csúcsvezető ilyen magasra a világ legnagyobb multijainak egyikében.

Globális vezetői pozícióra nevezett ki a Mastercard Gauder Milánt, aki a fizetéstechnológiai cég termékeinek online és fizikai elfogadásáért felel majd. A társaság legújabbkori öndefinícója szerint próbál ellépni a „kártyatársaság” kifejezéstől, mert a kínált fizetési technológiák ma már sokszor nem igényelnek plasztikkártyákat.

A cég közleménye szerint Gauder feladatai közé tartozik a fizikai és online kártyaelfogadás bővítése és fejlesztése, ideértve többek között az olyan újgenerációs megoldásokat, mint a mobiltelefon kártyaterminálként való használata, a tokenizáció, a Click to Pay, vagy a feltörekvő piacok fizetési struktúrájának fejlesztése, a QR kódos fizetés.

A kétezres években a kártyás fizetés a városi ember privilégiuma volt és csak a nagy szupermarketekben, menő éttermekben és benzinkutakon lehetett kártyával fizetni. Ma már Közép-Kelet-Európában és a világ jó részén az érintésmentes fizetés az alap, és a csak készpénzt elfogadó üzletek jelentik a kivételt – idézi a közlemény a szakembert, aki szerint

„az online kártyás fizetés hatalmasat ugrott a koronavírus ideje alatt. Legyen szó kártyás, mobilos vagy számlalapú fizetésről, az a célunk, hogy a ne csak a legbiztonságosabb és a legkényelmesebb megoldás legyen, hanem mind a vásárlónak mind a boltnak a legkézenfekvőbb, legegyszerűbb és legmegbízhatóbb is.”

A korábban a McKinsey tanácsadócégnél dolgozó Gauder Milán 2005 óta a Mastercard munkatársa, 2008-tól a Mastercard Magyarországért felelős igazgatója, 2010-től a kelet-közép-európai regionális vezetői feladatokat is ellátott. 2014-től, dubaji székhellyel a közel-keleti és afrikai régió regionális igazgatója volt, majd 2017-től londoni székhellyel irányította a Mastercard tanácsadói és fizetésbiztonsági részlegét Európában, 2019-től pedig ő vezette a Mastercard teljes európai termékfejlesztési és innovációs részlegét

A Mastercard a világ egyik legértékesebb cége, amely világszerte 210 országban van jelen. A 2019-es adatok szerint 18 600 főt foglalkoztatott. Közel 19 milliárd dollárnyi árbevételt ért el, és arra, hogy a fizetési technolgiákkal remekül lehet keresni, jó példa az az ekkora multik körében szinte páratlan adat, hogy egy ekkora társaság gyakorlatilag 50 százalékos nyereséghányaddal képes dolgozni.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!