Embertelen állapotok között robotolnak a kelet-európai vendégmunkások a német húsiparban

2021. január 19. – 19:51

frissítve

Embertelen állapotok között robotolnak a kelet-európai vendégmunkások a német húsiparban
Munkások a Tönnies Rheda-Wiedenbrücki húsüzemében 2017 szeptemberében – Fotó: Bernd Thissen / PA / Getty Images

Másolás

Vágólapra másolva

2020 júniusában Németország egyik legnagyobb húsüzeme, a Tönnies Holding vágóhídja lett a koronavírus-járvány egyik gócpontja. Több ezer, többségében kelet-európai vendégmunkás kapta el ott a koronavírust, a hatóságok pedig kénytelenek voltak bezárni az egyik leggazdagabb német üzletember, Clemens Tönnies (aki a Schalke futballklub többségi tulajdonosa is) üzemét. A botrány rávilágított a húsiparban gyakran embertelen körülmények között dolgoztatott munkások körülményeire is. A Financial Times riportja tárta most fel a német húsiparban uralkodó állapotokat.

A Rayának nevezett bolgár nő több mint húsz éven át havi 200 eurónak megfelelő összegért dolgozott az egyik szófiai kórházban. A 48 éves özvegy 2019 szeptemberében elégelte meg a helyzetét, és mindent egy lapra téve fel, Nyugat-Európába ment munkát vállalni. Az vezérelte, hogy jobb életet biztosíthasson a lányának, végül Németországba került.

A kezdeti próbálkozásai megalázóak voltak. Először hamis munkaerő-toborzók tűntek el a befizetett pénzével, majd egy kelet-európia maffiahálózat München melletti zöldségraktárában talált munkát, de később őrizetbe vették, és kiutasították Németországból.

De nem adta fel, és decemberben a Facebookon akadt egy hirdetésre, amiben két németországi macedón egy alvállalkozó céghez keresett embereket. A Besselmann olyan nagy hústermelő cégeknek nyújt munkaerőt Németországban, mint a Vion és a Tönnies.

Jelentkezett is, és gyorsan az észak-rajna-vesztfáliai Rheda-Wiedenbrück felé vette az irányt, ahol a Tönnies üzeme működik. Elmondása szerint havonta 1600-1900 eurót keresett Németország legnagyobb vágóhídján. Az első jel, ami arra utalt, hogy itt sem lesz minden rendben, az a kopottas munkásszálló volt, amelyben egy ágyért a Besselmann havonta 300 eurót számolt fel, később pedig egy 496 euró befizetéséről szóló csekket küldtek Rayának, aki nem igazán értette, hogy miért is kell fizetni.

A Tönnies Rheda-Wiedenbrücki húsüzeme 2020 májusában – Fotó: David Inderlied / DPA / PA / AFP
A Tönnies Rheda-Wiedenbrücki húsüzeme 2020 májusában – Fotó: David Inderlied / DPA / PA / AFP

Sok ideje nem volt ennek utánajárni, ugyanis három hónapon keresztül a hét minden napján 10 órát dolgozott a Tönniesnek. Állítása szerint az egyik napon még kesztyűt sem kapott, így az ujjai teljesen lefagytak a fagyasztott húsok pakolása közben. Máskor a csuklója duzzadt fel a 30 kilós ládák emelgetésétől. Orvoshoz menni eszében sem volt, mert állítása szerint főnökei azzal fenyegették őket, hogy aki betegnapot vesz ki, azt kirúgják.

„Amikor korábban letartóztattak Münchenben, rájöttem, hogy maffia áldozata lettem. Itt is ugyanezt éreztem, de ez még rosszabb volt, mert ez valójában törvényszerű volt. Valamiféle modern rabszolgaság áldozatának érzem magam. A legrosszabb a tehetetlenség és a kétségbeesés volt” – mondta. Egészen júliusig dolgozott, amikor 1500 Tönnies-dolgozóról derült ki, hogy elkapták a koronavírust, az önkormányzat pedig az egész vágóhidat bezáratta. Több mint 7000 dolgozót – köztük Rayát, akit soha nem teszteltek koronavírusra – hetekig szigorú karantén alá helyeztek.

A német társadalomban nagy közfelháborodást váltott ki, amikor fény derült a Tönnies-gyárban uralkodó állapotokra. Míg Németország általában az erős szakszervezetekről és a harmonikusan működő munkaügyi kapcsolatokról ismert, gazdaságának több szektora is az olcsó vendégmunkásoktól függ. Még azután is, hogy a járvány rávilágított a vágóhídi körülményekre, Hubertus Heil munkaügyi miniszternek hónapokig tartó vitákba telt, mire a parlamenten keresztül előterjesztett egy törvényjavaslatot a húsipari alvállalkozói rendszerek betiltására.

A január elején hatályba lépett törvényt az aktivisták és szakszervezeti tagok is örömmel fogadták, ugyanakkor a következő hónapokban fog eldőlni, hogy a törvénnyel valóban sikerült-e javítani a dolgozók körülményein.

Egészségügyi dolgozók érkeznek koronavírus-teszteket végezni egy szállásra, ahol a Tönnies dolgozói laknak 2020 júniusában – Fotó: David Inderlied / DPA / AP / AFP
Egészségügyi dolgozók érkeznek koronavírus-teszteket végezni egy szállásra, ahol a Tönnies dolgozói laknak 2020 júniusában – Fotó: David Inderlied / DPA / AP / AFP

Annak ellenére, hogy Németországban az elmúlt években csökken a húsfogyasztás, a termelés továbbra is nagy üzlet: a német húsipar 2019-ben 8,6 millió tonna terméket állított elő, ezzel Európa egyik legnagyobb hústermelői, világszinten pedig a harmadik legnagyobb sertéshúsexportőrök.

A német húsipar nyugtalanító tanulsága, hogy a látszólag jól szabályozott piacok is súlyos károkat okozhatnak az ország határain túl. „A német húsipari ágazat a tisztességtelen verseny egyik fő forrása volt” – mondta Enrico Somaglia, az EFFAT, az európai szakszervezetek szövetségének főtitkár-helyettese.

A Tönnies felemelkedésének története sok mindenen túlmutat. Ötven évvel ezelőtt a Tönnies családnak egy kis helyi hentesüzeme volt, de ahogy az élelmiszer-termelés egyre iparosodott, a helyi vágóhidak veszteségessé váltak. A két Tönnies testvér, Bernd és Clemens felvásárolták, korszerűsítették és kibővítették az üzemeket, miközben az alacsonyabb árak révén elősegítették az élelmiszerláncokkal való kapcsolatokat is.

Ma a reheda-wiedenbrücki vágóhídon naponta 20 000 sertést vágnak le, és a Tönnies egyike annak a négy vállalatnak, amelyek a német sertéshústermelés 55 százalékát adják. A 2018-as bevételük 6,7 milliárd euró volt. Clemens Tönnies vagyonát 2,3 milliárd euróra becsülik, amivel a Forbes szerint a leggazdagabb európaiak listáján is rajta van, és közvetlen kapcsolata van Vlagyimir Putyin orosz elnökhöz.

Clemens Tönnies lép ki a cég húsüzemének bejáratán, hogy sajtótájékoztatót tartson az üzemben kialakult koronavírus-helyzet miatt 2020 júniusában – Fotó: David Inderlied / DPA / PA / AFP
Clemens Tönnies lép ki a cég húsüzemének bejáratán, hogy sajtótájékoztatót tartson az üzemben kialakult koronavírus-helyzet miatt 2020 júniusában – Fotó: David Inderlied / DPA / PA / AFP

A kritikusok szerint Tönnies és más német vállalkozók sikere az EU és a kelet-európai országok között az 1990-es években kezdődött megállapodásokban gyökerezik, amik lehetővé tették az uniós vállalatoknak, hogy a blokkon kívüli vállalatoktól béreljenek olcsó munkavállalókat, akik a német átlagkereset harmadáért is dolgoznak. Később, a már Németországban bejegyzett, de a valóságban ugyanazokkal a kelet-európai közvetítőkkel működtett alvállalkozások biztosították a vágóhídi munkások kétharmadát, ezzel pedig egy csomó felelősségtől és kötelezettségtől szabadították meg az olyan óriásvállalatokat, mint amilyen a Tönnies is.

Egy vágóhíd így nem alkalmazott közvetlenül munkásokat, az alvállalkozóknak átalánydíjat fizettek a levágott állatok, vagy az előállított hús mennyisége után. Mivel az alvállalkozókat a termelés után fizették, a nagyobb nyereségért keményen hajtották a dolgozókat, akik egyre gyorsabban cserélődtek is, csak kevés munkavállaló bírta egy évnél tovább ilyen körülmények között. Az alvállalkozók a munkaerő állandó fenntartásához közvetítőkre támaszkodtak, akik rendszeresen hozták is a munkásokat Kelet-Európából.

Clotilde Armand, az Európai Parlament volt román képviselője szerint az EU vállalati jogi infrastruktúrája előnyöket teremtett a nyugati vállalatok számára. Az olyan termékeket, mint például a hús, szerinte Kelet-Európában kellene feldolgozni, ahol olcsóbbak a nyersanyagok, de ehelyett a kelet-európai munkavállalók Németországban gyártják a hústermékeket, amelyeket aztán Kelet-Európába exportálnak, ahol a német tulajdonú szupermarketekben értékesítik azokat.

A Besselmann egyik, anonimitást kérő művezetője elmondta, ebben a szektorban gyakoriak az olyan trükközések, hogy az alvállalkozók jutalékot szednek azért, mert segítik regisztrálni a vendégmunkásokat a különböző, alanyi jogon járó állami szolgáltatásokra, mint például a gyermekek után járó juttatások. Ezért esetenként 20–500 eurót is elkérhetnek a kiszolgáltatott helyzetben lévő munkavállalóktól. A Besselmann visszautasította, hogy ilyen gyakorlattal életek volna.

Munkások a Tönnies Rheda-Wiedenbrücki húsüzemében 2017 szeptemberében – Fotó: Bernd Thissen / PA / Getty Images
Munkások a Tönnies Rheda-Wiedenbrücki húsüzemében 2017 szeptemberében – Fotó: Bernd Thissen / PA / Getty Images

Az alvállalkozók és a toborzók közötti kapcsolatok gyakran zavarosak. Piotr Mazurek, a Fair Mobility szervezet tanácsadója úgy véli, hogy ez szándékos. A napjait zavaros fizetési jegyzékek elemzésével tölti, és segít a vendégmunkásoknak a jogos bérük visszaszerzésében, a tisztességtelen lakásbérlet elleni küzdelemben vagy a vágóhíd védőfelszerelésesek illegális díjainak kiszűrésében.

A román üzletember, Dumitru Miculescu cége, az MGM Handels- und Vermittlungs tavaly 1700 munkást foglalkoztatott több németországi húsüzemben. A 28 éves Alexandru Iancu két évig dolgozott az MGM Handelsen keresztül a Tönniesnek, elmondása szerint rendszeresen 16-18 órás műszakokban dolgoztatták, a túlóráit nem fizették ki, a munkán kívül pedig kiábrándító körülmények között élt. Miculescu a Financial Timesszal folytatott telefonhívás során kitalációnak nevezte a cégével szembeni állításokat, azt mondta, december óta már nem foglalkozik alvállalkozói tevékenységgel, majd lerakta a telefont.

Thomas Dosch, a Tönnies szóvivője szerint a vállalat soha nem tolerálta a visszaéléseket. „Nem hiszem, hogy azt mondhatnánk, kizsákmányolják a dolgozókat” – mondta Dosch, aki szerint Tönnies a tavalyi nyári nyilvános felháborodás után jelentős lépéseket tett a munkavállalók helyzetének javítása érdekében. Többek között „integrációs szakembereket vett fel a vállalat munkatanácsába”. Dosch szerint a politikusok és a húsipar között erős az összefonódás, vannak olyan képviselők, akik magánbeszélgetésekben szolidárisak a húsiparral, a nyilvánosság előtt azonban hangosan kritizálják. Szerinte a CDU-n belül különösen erősek az összefonódások: a parlament mezőgazdasági és gazdasági bizottságaiban ülő politikusok közül többen is több tízezer eurót keresnek azzal, hogy különféle mezőgazdasági szövetségekben ülnek. De ez a szociáldemokraták körében sem ismeretlen, az SPD korábbi pártelnöke, Sigmar Gabriel tavaly tízezer eurót kapott a Tönniestől három hónap tanácsadásért.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!