Újratervezik az euróbankjegyeket

2021. december 6. – 13:37

Másolás

Vágólapra másolva

Újratervezik az euró bankjegyeit – írja az Európai Központi Bank (EKB) hivatalos oldala alapján a Hvg.hu. Az új formátumú bankjegyek 2024-ben jelenhetnek meg a piacon. Az EKB közleménye szerint fókuszcsoportok alakulnak majd, az euróövezeti országokból szakértőket fognak felkérni véleményezésre, ők fogják benyújtani egyeztetés után a bankjegyek új témajavaslatait az EKB Kormányzótanácsának.

A tanácsadó csoportok tagjait az EKB már kinevezte, a tagokat pedig a lehető legkülönbözőbb területekről szedték össze: akad köztük, akik történelemhez vagy a természet-, illetve társadalomtudományokhoz értenek.

„Húsz év után itt az ideje, hogy a bankjegyeink megújuljanak, hogy minden korú és hátterű európai azonosulni tudjon vele” – mondta Christine Lagarde, az EKB elnöke.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!