Nagy nyereséggel zárta 2021-et az Exclusive Change, ahol Gubicza Ágoston is tulajdonos

2022. július 19. – 09:09

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az 1995-ben alapított Exclusive Change Kereskedelmi Kft. az egyik legnagyobb hazai pénzváltó csoport. A két pénzváltót is működtető cég forgalma tavaly közel négy százalékkal lett magasabb, mint 2020-ban, és több mint háromszor magasabb nyereségre tett szert 2021-ben, mint egy évvel korábban.

Az Mfor.hu cikke úgy fogalmaz, hogy ,,korántsem szokványos”, hogy egy társaság a nettó árbevételnél magasabb nyereséget érjen el, az említett kft.-nek azonban sikerült. A megtriplázódott nyereség egészen pontosan 2,4 milliárd forint, aminek döntő része, 1,8 milliárd forint valutaváltási jutalék. A jelentős növekedés mögött az is áll, hogy a vállalatnak sikerült csaknem 850 millióval csökkentenie pénzügyi művelethez köthető ráfordításait, az anyagjellegű ráfordításokat pedig 700 millióval. Azt is írják, hogy hasonlóan 2020-hoz, cégtulajdonosok nemcsak a nyereséget, hanem még az az eredménytartalékot is megcsapolták, így összesen több mint 2,9 milliárd forint osztalékkal gazdagodtak.

A cikk arról is beszámol, hogy cég tulajdonosi összetétele idén márciusban megváltozott. Az addigi egyedüli üzletrész-birtokos Exclusive Property Kft. részesedése 100-ról 15 százalékra csökkent, a fennmaradó 85 százalék pedig két magántőkealaphoz került, amiket a legnagyobb magyarországi független kockázati- és magántőkealap-kezelő társaság, a GB & Partners Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt. kezeli. Ennek a társaságnak az egyik társtulajdonosa Gubicza Ágoston, Rogán Antal első feleségének férje.

A cég friss közleményéből az is kiderül, hogy nemrég, egészen pontosan június 30-án döntöttek úgy az Exclusive-cégcsoport tulajdonosai, hogy a két pénzváltó céget egyesítik egymással, így jön létre az Exclusive Change zártkörű részvénytársaság. Az Exclusive Change lesz az egyetlen hazai pénzváltó, ami zárt körű részvénytársaságként működik majd.

Frissítés 2022. 07. 19. 9:39:

Cikkünkben korábban Rogán-Gaál Cecília férjeként hivatkoztunk Gubicza Ágostonra, de Gubicza Ágoston Rogán Antal első feleségének, Sonnevend Alexandrának a férje. A tévedésért elnézést kérünk!



Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!