A TIM államtitkára szerint a háztartási akkumulátorok telepítését is támogatni fogják

2022. október 14. – 18:51

Másolás

Vágólapra másolva

„Ezek telepítését a kormány is ösztönözni fogja egy energiatárolói támogatási program indításával, amint az európai uniós források elérhetővé válnak”

– írta a napelemrendszerekhez kapcsolódó háztartási akkumulátorokról pénteken a Facebookon Steiner Attila, a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) energetikáért felelős államtitkára.

Steiner azután posztolt erről, hogy a kormány csütörtökön bejelentette, az újonnan csatlakozó lakossági napelemes rendszereknél ideiglenesen felfüggesztik a megtermelt áram hálózatba táplálásának lehetőségét. Azok, akik ezután terveznek napelemrendszert kiépíteni, csak saját célra használhatják a megtermelt áramot.

Az államtitkár szerint ugyanakkor a kormány jelentősen gyorsítja és egyszerűsíti a napelem-telepítés engedélyeztetését, de ezzel együtt különösen fontos, hogy a megnövekvő mennyiségű megújuló villamosenergia-termelés mellett fenntartható maradjon a hálózat stabilitása és az ellátás biztonsága, ezért is függesztik fel a betáplálást.

Steiner az újonnan belépő napelemeseknek azt ajánlotta, hogy telepítsenek akkumulátort is a rendszerükhöz annak érdekében, hogy a megtermelt energia akkor is rendelkezésre álljon, amikor az időjárás nem teszi lehetővé a napelemek működését. Ebben a kormány támogatási programmal is segít majd, ha megjön az EU-s pénz.

Erről a programról azonban egyelőre nem sokat tudni, csak az a biztos, hogy a napelemrendszerek megtérülési idejét hosszabbítani fogja, hogy akkumulátort is érdemes venni hozzá, ezek a berendezések ugyanis nem olcsóak.

Steiner azt írta, a betáplálás felfüggesztése várhatóan addig tart, amíg a hálózatfejlesztés és a kiegyenlítés utoléri a megújuló rendszerek növekedése miatti igényeket. A cél ugyanis az, hogy a hálózat az eddiginél lényegesen több zöld energiát tudjon befogadni, ezért az Európai Unióval folytatott tárgyalások lezárulását követően az uniós pénzügyi források jelentős részét a zöld átállásra és a villamosenergia-hálózat fejlesztésére tervezi fordítani a kormány.

Az államtitkár szerint a kormány célja, hogy a Klíma- és Természetvédelmi Akciótervben foglaltaknak, illetve az ellátásbiztonsági szempontoknak megfelelően növelje a helyben rendelkezésre álló, környezetbarát napenergia hasznosítását, mivel Magyarország természeti adottságai ezen a területen a legjobbak. Az elmúlt években jelentős részben az állami támogatásoknak köszönhetően a napenergia hasznosítása nagymértékben nőtt.

Magyarország már most a paksi atomerőmű kapacitásának több mint 1,5-szeresével, kb. 3,3 gigawatt működő napelemes kapacitással rendelkezik,

és a 2030-ra tervezett 6 gigawattos célszámot jóval hamarabb eléri – ismertette Steiner Attila.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!