GKI: Ki lehetne gazdálkodni a pedagógus-béremelést

2022. október 26. – 11:25

Másolás

Vágólapra másolva

A többi foglalkozáshoz képest különösen szembetűnő a pedagógusbérek hátránya, a fegyveres testületek diplomásaihoz képest például 1,8–2,1-szeres a többlet, de a rendőrségi átlag is 22–42 százalékkal magasabb, mint az alap- és középfokú oktatásban foglalkoztatott diplomások keresete – írja a GKI Gazdaságkutató elemzése alapján a hvg.hu. A különbség nő az életkor szerint (a 30 év alatti rendőrök keresete 24–43 százalékkal haladja meg a pedagógusokét, ami 50 év felett 45–66 százalékra nő).

A GKI azt írja, hogy ha a kormányzati javaslat szerint 2025-ig 77 százalékkal emelik a pedagógusok keresetét, akkor az a kormányzati várakozások szerint akkorra a diplomás átlagbér 80 százalékát fogja elérni. Az intézet becslése szerint a tanárok bére az egyetemi diplomás bér 74 százalékát, a tanítóké pedig a főiskolai végzettségűek 61 százalékát (a jelenlegi 54, illetve 45 százalékhoz képest) fogja elérni 2025-ben. Ennek oka a gazdaságkutató szerint az, hogy a várható magas infláció miatt a diplomás bérek közel 31 százalékkal fognak emelkedni 2022-höz képest.

A GKI szerint a vizsgált pedagógus körben a diplomás bérek 2023-as elérése összesen bruttó 2000, nettó 1177 milliárd forintba kerülne 2025-ig (akkor a kiadások bruttó 770, nettó 450 milliárd forinttal lennének magasabbak, mint 2022-ben).

A hvg.hu hozzáteszi, hogy a 450 milliárd kigazdálkodható lenne a központi költségvetésből, mert Varga Mihály pénzügyminiszter épp nemrég beszélt róla, hogy most a kifizetési stoppal a kormány csak októberben 300 milliárd forint kiadást tud megfogni. Varga Mihály egyébként azt is mondta, hogy nehéz évek jönnek.

A Telexnek nyilatkozó kormánypárti képviselők szerint egyszerűen nincs pénz az EU-s támogatások nélkül a pedagógusok béremelésére.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!