A Penny átlagosan 17 százalékkal emeli a dolgozói bérét

2023. február 20. – 16:12

Másolás

Vágólapra másolva

A Penny-Market Kft. átlagosan 17 százalékkal emeli munkavállalóinak bérét április 1-jei hatállyal, jelentette be a kiskereskedelmi áruházlánc. A béren kívül a cég dolgozói kapnak cafeteriát SZÉP-kártyán, teljesítményprémiumot és 86 százalékos hozzájárulást a helyi közösségi közlekedési bérletek árához. A saját gépjárművel munkába járóknak kompenzációként a cég a hatályos kormányrendeletnek megfelelően, kilométerenként 30 forintot fizet.

Kazatsay Eszter, a Penny magyarországi kommunikációs vezetője az MTI-nek azt mondta, hogy a bérkorrekcióra 3,6 milliárd forintot fordít a cég.

A Penny-Market idei legfontosabb célja, hogy befejezze a 2020 végén elkezdett üzlethelyiség-korszerűsítést, amelyre eddig 87 millió eurót (kb. 33 milliárd forint) költöttek, 2023-ban pedig további 35 millió eurót fordítanak. A vállalat 228 magyarországi egységéből eddig 223 üzlet újult meg.

A Penny-Market Kft. 1996 óta működik Magyarországon. Az áruházlánc 228 üzletet, három logisztikai központot üzemeltet és csaknem ötezer dolgozót foglalkoztat. A vállalat 2022-ben az előzetes becslés szerint 400 milliárd forint éves nettó árbevételt ért el. A nyilvánosan elérhető cégadatok szerint 2021-ben 4452 dolgozót foglalkoztató vállalat nettó árbevétele 321,577 milliárd forint volt, 4,374 milliárd forint adózott eredmény mellett.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!