Kilőttek az egészségpénztárak, főleg gyógyszerre és magánorvosokra költenek a tagok

2024. február 27. – 09:29

Másolás

Vágólapra másolva

82 ezer új taggal átlépte az 1,124 millió főt a magyarországi egészség- és önsegélyező pénztárak taglétszáma, még úgy is, hogy 16 ezren kiléptek belőlük – írja a Bank360.hu a Magyar Nemzeti Bank friss adatai alapján. A lap szerint csak azoknak érheti meg megszüntetni az egészségpénztári tagságukat, akik például nyugdíjba mennek, így nem tudják igénybe venni a befizetéseik után járó szja-kedvezményt.

A tagdíjbefizetések 18 százalékkal nőttek tavaly, nagyjából az inflációnak megfelelő ütemben. Az egyéni befizetések 60,7 milliárd forintra emelkedtek, ez 19 százalékos plusz 2022-höz képest, a munkáltatók pedig ezt kb. 9 milliárd forinttal egészítették ki, ami 10 százalékkal több az előző évinél. Emellett még 14 milliárd forintnyi szja-visszatérítés is gyarapította a pénztártagok egyenlegét. Az egyéb befizetésekkel együtt 87 milliárd forintot meghaladó összeg került összesen az egészségpénztárakban, amit folyamatosan használnak fel az ügyfelek.

A pénztárak 2023-ban rekordsokat, több mint 81 milliárd forintot fizettek ki különféle szolgáltatásokra, 25,7 százalékkal többet a 2022-esnél. A legtöbbet még mindig gyógyszerekre hagyják ott a tagok, 2023-ban ez 31,9 milliárd forint volt, csaknem 25 százalékkal többet, mint az előző évben. A második legnépszerűbb felhasználási mód a társadalombiztosítási ellátás keretében igénybe vehető egészségügyi szolgáltatások kiegészítése, helyettesítése, azaz a magánorvosi ellátás igénybevétele volt. Erre már csaknem annyi pénzt költenek a pénztártagok, mint gyógyszerre, tavaly 29,7 milliárd forintot. Ez 32 százalékos növekedés, amiben ugyancsak komoly szerepe lehetett annak, hogy a szolgáltatások ára emelkedett.

A harmadik helyen a felhasználások ranglistáján a gyógyászati segédeszközök állnak, ezekre 2023-ban 11,84 milliárd forintot fordítottak a pénztártagok, 16,4 százalékkal többet, mint egy évvel korábban.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!