Az energiaválságnak köszönhetően megduplázta az árbevételét a Mátrai Erőmű

2024. május 30. – 16:57

Másolás

Vágólapra másolva

Két év alatt megduplázta az árbevételét a Mátrai Erőmű Zrt. szénerőmű, pedig még csökkent is a termelése. A bevétel növekedésének az energiaválság az oka, ennek köszönhetően ugyanis sokkal drágábban tudták értékesíteni a megtermelt villamos energiát – írta a G7.

A kormány 2019. december 20-án jelentette be, hogy az állami tulajdonú MVM megvásárolja a Mészáros Lőrinc érdekeltségéhez tartozó Mátrai Erőművet, Magyarország egyetlen szenes erőművét. Az ügylet összesen nagyjából 44 milliárd forintba került az államnak. Az erőmű megvásárlását részben a foglalkoztatás és a környék védelmével, valamint a magyar ellátásbiztonság fenntartásával indokolták. Az ügylet furcsaságairól és a Mátrai Erőmű jövőjéről ebben a cikkben írtunk bővebben.

Az erőművet működtető cég friss beszámolójából most kiderült, hogy 2023-ban az árbevételük meghaladta a 150 milliárd forintot, ami 35 százalékkal több az egy évvel korábbinál, a 2021-es szintnek pedig több mint a duplája.

A forgalmat úgy tudták növelni, hogy jóval kevesebb áramot állítottak elő, mint az elmúlt években. A tavalyi termelés 2827 gigawattóra volt, durván ötödével kevesebb, mint a megelőző két évben. A kevesebb termelés alacsonyabb költségeket is jelentett, ez főleg a szén-dioxid-kibocsátás esetében volt szembetűnő: a vállalat tavaly 18,4 milliárd forinttal kevesebb ráfordítást számolt el CO2-kvótára, mint egy évvel korábban.

A jelentősen növekvő árbevétel és helyenként csökkenő költségek ellenére a cég nyeresége kevesebb mint felére, 1,5 milliárd forintra esett. Ennek a magyarázata az, hogy míg 2021-ben közel 41, tavaly pedig több mint 55 milliárd forintnyi támogatást kapott, ezúttal kevesebb mint 10 milliárd forint folyt be ilyen formában. Az alacsonyabb profitban az is szerepet játszhat, hogy a legnagyobb vevőjük egy másik állami cég, a szintén az MVM-csoporthoz tartozó MVM Partner Zrt. volt.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!