Korábbi köztévés vezetővel építtettek, néhány nap alatt hatmillió forintot kellett összekaparniuk, hogy ne vigye el a végrehajtó a házat

Legfontosabb

2024. június 3. – 07:05

Korábbi köztévés vezetővel építtettek, néhány nap alatt hatmillió forintot kellett összekaparniuk, hogy ne vigye el a végrehajtó a házat
Fotó: Rezsnyák Péter / SzakiEllenőr

Másolás

Vágólapra másolva

Karsay Katáék 2023 augusztusában szembesültek vele, hogy elviheti a végrehajtó új álomotthonukat, ha néhány nap leforgása alatt nem gyűjtenek össze 6,4 millió forintot. A családdal másfél évvel azelőtt jött szembe egy Facebook-hirdetés, amiben egy korábbi köztévés vezető és volt feleségének cége 84 millió forintért egy fél ikerházat ígért nekik. Idővel azonban késni kezdett a projekt, és Katáék augusztusban megtudták, hogy a végrehajtó is kopogtat a még befejezetlen házért.

Zoltán a közmédiában töltött be vezető szerepet, házastársa, Virág, pedig egy nagy kereskedelmi csatornánál volt főszerkesztő. Miután a pár otthagyta a médiát, megalapította az Optimum Solution Enterprise Kft.-t, amely Katáék házának a kivitelezését is végezte.

Kata beszámolója alapján Zoltán egy sikeres, magabiztos és tőkeerős vállalkozó benyomását keltette, amikor kilátogattak vele megnézni a mogyoródi telket. Ekkor már állt az épület alapja, a falak fel voltak húzva, és egy másik, már majdnem befejezett ikerház is volt a telken, amelyet Katák referenciaként megnéztek. Mivel a végzettsége miatt Katának voltak pénzügyi, jogi és számviteli ismeretei, úgy gondolta, hogy észrevenné a baljós jeleket a lakásvásárlás körül. Ők ekkor még nem tudták, de egy másik családnak, Brigittáéknak ekkor már egy éve tartott a kálváriája a kivitelezővel, miután 2021-ben megvásárolták a telken található másik ikerház egyik felét.

Mogyoródi álomotthon

Csendes, meghitt lakóparkban, 15 perce a Hősök terétől – áll egy, a kivitelező cég Facebook-oldalán látható 2020. szeptemberi hirdetésben, amiben még 420 ezer forintos négyzetméteráron kínálták a lakásokat. Ekkoriban egy új építésű lakás négyzetméterára Budapesten 795 ezer, de a Pest megyei községekben is 430 ezer forint volt átlagosan, vagyis egyáltalán nem kért sokat a cég az ingatlanokért.

Brigittáék néhány hónappal később, 2021 márciusában látogattak ki az ingatlanhoz, ahol a kivitelező ekkor már felhúzta az első ikerház alapját, és arról beszélt, hogy a jövőben még kilenc ilyen épületet szeretne építeni a telken. Annyira megtetszett nekik a ház, hogy másnap be is fizették a kétmillió forintos foglalót a 63,5 millió forintos lakásra.

Akkori lakhelyükön három generáció élt együtt, így kissé szűkössé vált az otthoni élet. Nagyon szerettek volna elköltözni, és a csokra, valamint az áfa-visszatérítésre is jogosultak voltak. Hogy az önerőt finanszírozni tudják, a nagyszülők a kedvenc nyaralójukat is eladták Brigittáék új, mogyoródi otthonáért cserébe. „Igazából mindenki beletette, amit tudott” – mondta Brigitta, akit az sem zavart, hogy még nem volt kész az ingatlan, mivel így legalább saját ízlésük szerint tudtak változtatni rajta. Júliusra elintézték a csok- és a hiteligénylést, majd az önerő utolsó részletét is befizetve kezdték el várni az októberi beköltözés időpontját. Végül 67,5 millióra kötötték az adásvételi szerződést, mivel a Brigittáék által kért módosítások némileg megemelték az árat. Az építkezés során többször kint jártak a telken, és állításuk szerint ahol tudták, segítették a cég munkáját: időnként saját ismerősi körükből is hívtak szakembereket, akik bedolgoztak a kivitelezőnek. „Alap volt, hogy mindenben segítettük egymást” – mondta.

Ősz lett időközben, de a lakás mégsem készült el. A szerződés szerint ha nem történik meg idejében az átadás, a kivitelezőnek minden nap késés után húszezer forintot kell fizetne a vevőnek, ezért Brigittáék úgy gondolták, decemberig átadja a cég a házat, mégis a régi otthonukban töltötték végül a karácsonyt. Lemaradásba került a kivitelező cég: nem volt használatbavételi engedélye az épületnek, és a család szerint az áram is hiányzott a házból.

Brigitta arról beszélt, hogy folyamatosan változott a beköltözés időpontja, míg végül 2022 márciusára odáig jutott az ügy, hogy egy Zoltánnal való vitában már a bírósági eljárás is szóba került.

Néhány nappal később levélben közölte velük a kivitelező, hogy pakoljanak ki az ingatlanból, és vigyék magukkal az addigra már beépített konyhabútort is.

Egy májusi levélben a vállalkozó házaspár másik tagja, Virág, már egy új ajánlattal állt elő: „az extra kérések, a megemelkedett alapanyagárak, és a megemelkedett ingatlanárakra való tekintettel” 73 millió forintra emelte a lakás árát. Emellett a kivitelező a kötbér elengedését kérte a családtól, ami ekkor már nagyjából 3,5 millió forintra rúgott, miközben a cég szerint a család is „tisztában volt vele, hogy nem a kivitelező hibájából csúszik az átadás”.

Nem értették a helyzetet: az ingatlan továbbra sem készült el, és korábban szó sem volt áremelésről. A szerződéskötés óta eltelt másfél évben, részben az építőanyag-árak emelkedése miatt, az új építésű lakások ára meredek növekedésnek indult, Brigittáék azonban ennél már jóval korábban, a 2021-es szerződéskötéskor megegyeztek a fix 67,5 millió forintos árban. 2022 júliusáig teljesítették is a fizetési kötelezettségüket.

Brigitta szerint többször is elmentek kávézni Virággal annak reményében, hogy meg tudnak egyezni az árban. 2022 júniusában azonban újra kellett kötni az adásvételi szerződésüket, mivel az átadás körüli késlekedés miatt a banki hitel is kezdett kicsúszni a határidejéből. Ebben a szerződésben maradt a korábbi, 67,5 millió forintos vételár, és Brigittáék csak 1,5 millió forintot kértek a kötbérből, ami egyébként a csúszás miatt ezen a ponton már nagyjából 6 millió forintra rúgott volna.

A telken a kivitelező időközben a második ikerház építésébe is belekezdett, Brigitta pedig talált az interneten egy hirdetést, ahol az általuk vásárolt ingatlan képeivel árultak egy lakást a telken. Több ingatlanossal is beszélt, majd megkérte egyik ismerősét, hogy menjen ki érdeklődőként, és nézze meg, melyik lakásról lehet szó.

„Visszahívtak minket a barátaink, és elmondták, hogy a mi házunkat árulják”

– mondta Brigitta, aki akkor teljesen ledöbbent a hír hallatán. Brigitta szerint Zoltán arról is beszélt a telket megnéző barátoknak, hogy gondok vannak a lakással, mivel nincs pénze az azt megvásárló családnak.

Brigitta végül 2022 szeptemberében kapott egy üzenetet a kivitelezőtől, ebben leírták, hogy az ingatlan megkapta a használatbavételi engedélyt, de továbbra is voltak hátra munkálatok a házon. „Nem tudom, mi a célod, de azzal, hogy ügyvédre költöd a pénzed, és engem is odacitálsz megint, nem lesz gyorsabban kész a lakásod” – állt a kivitelező egy későbbi üzenetében, amiben arról írt, hogy ő is szeretne már túl lenni az építkezésen.

„Borzasztó két karácsonyunk volt a gyerekekkel, ruháktól kezdve minden be volt pakolva, aztán jött a tél, megint vehettünk nekik ruhát, mert nem tudtuk, hogy melyik dobozt pakoljuk ki” – mondta Brigitta. Úgy érezte, hogy az ügy rányomta a bélyegét a családja és a gyerekeik mentális állapotára, és mivel 2023 januárjáig nem történt előrelépés, eldöntötte, hogy felbontja a szerződést a kivitelezővel. „Volt egy pillanat, amikor a lányom azt hitte, hogy mentőt kell hívni hozzám. Úgy voltam vele, hogy ez nem ér ennyit” – tette hozzá.

Eközben már az új, a telken másodjára épített ingatlanban is akadtak problémák az átadással, Karsay Kata és férje került összetűzésbe a kivitelezővel. Katáék azután kezdtek nagyobb lakást keresni, hogy az első gyerekük születése miatt szűkössé vált a korábbi otthonuk. 2022 februárjában mentek ki megnézni Zoltánnal a telket, majd úgy döntöttek, hogy belevágnak a lakás megvásárlásába.

Fent: a ház kívülről 2023 augusztusában, az eredeti átadási határidő után egy évvel. Lent: az emeleti fürdőszoba csempéinek eltérő burkolási szintjei – Fotó: Rezsnyák Péter / SzakiEllenőr Fent: a ház kívülről 2023 augusztusában, az eredeti átadási határidő után egy évvel. Lent: az emeleti fürdőszoba csempéinek eltérő burkolási szintjei – Fotó: Rezsnyák Péter / SzakiEllenőr
Fent: a ház kívülről 2023 augusztusában, az eredeti átadási határidő után egy évvel. Lent: az emeleti fürdőszoba csempéinek eltérő burkolási szintjei – Fotó: Rezsnyák Péter / SzakiEllenőr

Még februárban megkötötték 84 millió forintra az előszerződést, ami szerint a kivitelezőnek augusztus végéig kellett volna átadnia az ingatlant, de augusztusban egy újabb adásvételi szerződést kötöttek, e szerint már decemberre tolódott ki a határidő. A család a két gyerek után járó csok támogatás és áfa-visszaigénylés mellett önerőből finanszírozta a vásárlást, és mivel úgy tudták, hogy decemberig átvehetik az ingatlant, eladták korábbi lakásaikat, amelyet az év végéig kellett elhagyniuk.

Eljött a december, de az ingatlan megközelítőleg sem került költözhető állapotba, miközben Katáéknak el kellett menniük korábbi lakhelyükről. A kivitelező bérelt a családnak egy lakást Dunakeszin. Kata arról beszélt, hogy a 2-es számú főút forgalma miatt ez élhetetlenül zajos volt, és „komfortban elmaradt” korábbi otthonuktól, ráadásul a szomszédok is beláttak az első emeleti lakás helyiségeibe. „Nem albérletben akartam élni, hanem a házamban, amit előre kifizettem. Soha nem bólintottam volna rá, ha tudom, hogy a kisbabámat is ide kell majd hazahozni – fogalmazott.

– Május 1-jére voltam kiírva a második gyermekünkkel, de a kivitelező égre-földre esküdözött, hogy legkésőbb március 15-én be tudunk költözni, és használatbavételi engedély is lesz, ha ez esetleg mégsem valósulna meg, akkor »nyugodtan verjük agyon«”

– mesélte Kata. Az átadás ismét késni kezdett, így Katáék nyáron egy műszaki ellenőrt hívtak a telekre, hogy dokumentálja az építkezés állapotát. A szakértői véleményben súlyos aggályok merültek fel a kivitelezés minőségével kapcsolatban. A 16 oldalas dokumentum szerint

  • egyes helyeken a burkolat teljes visszabontására lenne szükség;
  • a tetőszerkezet a jelenlegi formájában szétcsúszásra hajlamos;
  • a fugák különböző vastagságuk miatt nem passzolnak egymáshoz.

„Egy fő burkoló volt jelen, de megállapítható és értékelhető munkát nem végzett. A munkaterületen egy bekevert, félig bebőrösödött csemperagasztó volt, amiből nem hiányzott szinte semmi – írta a műszaki ellenőr, aki azt is említi, hogy a hibák kijavításához legalább fél évre lenne szükség. – Megítélésem szerint a tulajdonosok vállalkozó általi kártalanítása és a szerződés megszüntetése lenne a legjobb megrendelőknek” – áll a szövegben.

Ha nem szereznek 6 millió forintot, 78-at buknak

Néhány nappal később Katáék azzal szembesültek, hogy jóval nagyobb problémájuk lehet az átadás körüli késlekedéseknél: végrehajtás alá került a kivitelező cég, aminek papíron még mindig a tulajdonában volt a házuk. Ekkor Katáék már befizették az önerő utolsó részletét is, mivel az ingatlan árából visszamaradt 6,4 millió forintot már a csokból finanszírozták volna. Ezt azonban addig nem utalja el a bank a kivitelezőnek, amíg az ingatlan nincs költözhető állapotban, vagyis nem rendelkezik használatbavételi engedéllyel.

Ezzel új helyzet alakult ki: az ingatlan közel sem volt a használatbavétel állapotában, de ha nem fizetik ki az utolsó részletet saját zsebből, a tulajdonjoguk hiánya miatt a végrehajtó elárverezheti a házat a kivitelező tartozásainak a finanszírozására, miközben már 78 millió forintjuk benne volt a vásárlásban.

Az Optimum Solution Enterprise ellen az évek során több végrehajtás is indult. A cég a tevékenységi körei alapján korábban főleg médiatartalom-gyártással, tanácsadással majd ipari gépek javításával foglalkozott. 2019-ben több, lakásépítéshez kapcsolódó tevékenységi kört is felvett, majd három évre rá elszaporodtak a végrehajtások a cégnél. Augusztusban két személy is bejegyezte végrehajtási kérelmét Katáék ingatlanára. Az egyikük a másik pórul járt ügyfél, Brigitta volt, mivel a szerződésbontás után elvarratlan szálak maradtak az anyagiakban.

Miután Brigittáék januárban felbontották a szerződést a másfél éves késés után, visszakapták az általuk addig befizetett 20 millió forintot a kivitelezőtől. Ekkorra ismét összeadódott a kötbér, és a család már beépített elemeket is vásárolt a lakásba: ilyen volt például a konyha- és a fürdőszobabútor, ami több millió forintot ért, viszont Brigitta nem szereltette le és vitte magukkal kiköltözéskor. Részben ezek miatt Brigittáéknak sikerült peren kívül megegyezniük a céggel, hogy fizessen nekik további 14 millió forintot. Brigittáék arról beszéltek, hogy ezt az összeget már nem kapták kézhez a kivitelezőtől, ezért végrehajtást kellett indítaniuk, hogy megszerezzék a pénzt. Ez volt az egyik ügy, amiért Katáék lakásáért is kopogtatni kezdett a végrehajtó augusztusban.

Katáék körbetelefonáltak az ismerősi körükben, így végül a barátaik segítségével és személyi kölcsönökkel sikerült összegyűjteniük a hiányzó 6,4 millió forintot, de elmondásuk alapján magas törlesztőket kell fizetniük a gyorsan igényelt hitelek után. Miután Katáék befizették az összeget, a végrehajtó is megkapta a pénzét, így megmentve a kivitelező cégét az eljárástól. Kata szeptemberben beköltözött családjával az ingatlanba, és az adásvételi szerződésben megállapodott a kivitelezővel, hogy az az átadás után fejezi be a hátralévő munkákat, melynek révén már megszerezheti a használatbavételi engedélyt a lakásra.

Egy tél a félkész lakásban

Katáék szerint ezután is vontatottan haladt az építkezés, és mivel a családnak nem volt hova mennie, a használatbavételi engedély nélküli ingatlanban kellett átvészelniük az őszt és a telet. „Az ikerház másik fele lakatlan és fűtetlen volt, így a lakásokat elválasztó silkafalon keresztül áradt be a házba a hideg. A maximumon működő fűtés ellenére kiegészítő fűtőtestekre is szükség volt, hogy a gyerekeknek is komfortos legyen a hőmérséklet” – tette hozzá. Kata és Brigitta is a kommunikáció hiányára panaszkodott a cég részéről, és arra, hogy általában nem tudták, melyik nap és mikor érkeznek a munkások a házhoz.

Végül 88 millió forintért talált új gazdát a korábban Brigittáéknak ígért ingatlan tavaly decemberben, így a család korábbi 67,5 millió forintos vételárát és Brigittáék 14 millió forintos kártérítését beleszámolva is maradt nyereség rajta. 2023-ban ugyanakkor havi átlagban 17,6 százalék volt az infláció, így valószínűleg a kivitelező sem járt túl jól a vásárlócserével. Brigittáék az ingatlanárak emelkedése után már nem találtak lakást a korábbi keretükön belül, és a csok-szabályok tavalyi változtatása után a támogatottak köréből is kicsúsztak, Így végül nem tudtak kiköltözni korábbi lakhelyükről.

A telken található két ikerházból az első már elkészült, de úgy tudjuk, a kertben továbbra is hiányzik a világítás, és az építőanyagok is az udvarban várakoznak. Katáék időközben kártérítésről próbáltak peren kívül megegyezni a céggel: mivel az utolsó részletet önerőből fizették be, lecsúsztak a csokról és az új építésű lakások után igényelhető 5 százalékos áfakulcsról, miközben az utolsó pillanatban felvett hitelek magas törlesztőjét kell fizetniük. Úgy számoltak, hogy ezek miatt nagyjából 10,5 millió forintot buktak.

Katáék háza már majdnem elkészült, de a mai napig sem rendelkezik használatbavételi engedéllyel – Fotó: Karsay Kata
Katáék háza már majdnem elkészült, de a mai napig sem rendelkezik használatbavételi engedéllyel – Fotó: Karsay Kata

Újabb lakásokat árulnak, közben a céget felszámolják

Idén április végén azonban felszámolás alá került az Optimum Solution Enterprise, így Katáéknál nemcsak a kártérítés vált kérdésessé, de az is, hogy a cég egyáltalán be tudja-e fejezni ikerházuk megépítését, amelynek a mai napig sincs használatbavételi engedélye.

Még mindig elérhetők a cég hirdetései az Ingatlan.com-on, az egyik ikerházi lakás mellett még csak látványterven szereplő, földszinti ingatlanokra is lecsaphatnak az érdeklődők.

„Egy egyszemélyes kisvállalkozás üzleti ügyei nem tartoznak a nyilvánosságra, semmi olyan dolog nem történik ennek a vállalkozásnak az életében, amely törvénytelen lenne, vagy közérdeklődésre tartana számot” – áll az Optimum Solution Enterprise Telexnek küldött levelében, miután lapunk részletes kérdéssort küldött a cégnek.

„Nem vagyunk közszereplők, a vállalkozásunk soha semmilyen állami támogatást, pályázati pénzt nem vett fel, még csak banki hitelünk sincs” – tette hozzá a kivitelező, aki említette, hogy az ügyfeleikkel való konfliktusok csak rájuk tartoznak. Arról is írnak, hogy sok elégedett ügyfelükkel ellentétben a családok csak „azt a célt szolgálják, hogy a céget rossz színben tüntessék fel”.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!