Hiába tart még a per, idén már 15 milliárd forintnyi szolidaritási hozzájárulást fizetett be Budapest

2024. június 18. – 08:30

Másolás

Vágólapra másolva

Januárban és februárban az azonnali jogvédelem miatt nem kellett fizetnie a fővárosi önkormányzatnak, de március, április és május hónapokban igen, így eddig összesen már 15 milliárdot fizetett be Budapest az államkasszába szolidaritási hozzájárulás jogcímén – közölte Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes a Népszavával.

A fővárosnak júniusban is fizetnie kell, miközben arra várnak, hogy az Alkotmánybíróság végre döntsön a városvezetés által indított perben.

A Tarlós-éra óta 12-szeresére emelt szolidaritási hozzájárulás miatt még tavaly tavasszal ment perre a főváros a kormány ellen. A bíróság első fokon egy hónap alatt, tárgyalás nélkül elutasította kérelmüket, azonban a főváros másodfokra vitte az ügyet. A Fővárosi Ítélőtábla tavaly szeptemberben a per lefolytatására utasította a Fővárosi Törvényszéket, amely végül az Alkotmánybíróságnak beadott, egyedi normakontrollt kérő beadványában azt írta, „a főváros által csatolt beszámolók és egyéb adatok alapján megállapítható a szolidaritási hozzájárulás ügyében az állami konfiskáló, elkobzó jelleg”.

A fővárosi önkormányzat egyébként azzal érvelt, hogy a költségvetési törvény szembe megy az alaptörvényben foglaltakkal és a nemzetközi szabályozással, miszerint az önkormányzatok saját bevételeit és vagyonát nem vonhatja el az állam.

A Törvényszék a március 25-én beadott dokumentumban azt kéri, hogy az Alkotmánybíróság állapítsa meg, a felperest terhelő szolidaritási hozzájárulás elkobzó jellegű, aránytalan, és így nemzetközi szerződésbe ütközik, azt meg kell semmisíteni, illetve rendeljen el egyedi alkalmazási tilalmat a főváros esetében.

Az Alkotmánybíróságnak 90 napja van a döntésre.

Kiss Ambrus a Népszavának azt mondta, most abban reménykednek, legalább a júliusi fizetési határidő előtt megszülethet a számukra kedvező döntés.

Ez már csak azért is létfontosságú lenne, mert az idei év mérlege még rosszabb, mint a tavalyi: az önkormányzat 35,9 milliárd forint állami támogatást kap feladatinak ellátására, miközben a szolidaritási hozzájárulás 2024. évi előirányzott összege 75,5 milliárd forint.

Miközben a szolidaritási hozzájárulás mértéke 30 százalékkal növekszik az idén, addig a helyi iparűzési bevételnél csak 10,5 százalékos emelkedés várható, a teljesítéshez tehát mindenképp hitelt kellene felvennie az önkormányzatnak.

Varga Mihály pénzügyminiszter kedden bejelentette, a Fővárosi Ítélőtábla elutasította a főpolgármester újabb azonnali jogvédelmi kérelmét, így a kincstár 2 milliárd forintot inkasszált a főváros számlájáról.

„Ezzel már több mint 30 milliárd forint be nem fizetett adót kellett behajtani az önkormányzattól” – írta, majd hozzátette: „további 5 milliárd forintnyi be nem fizetett adóval még mindig tartozik a Karácsony Gergely vezette önkormányzat”.

(Cikkünket utólag frissítettük Varga Miháy bejegyzésével.)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!