Elindult az OTP Bank új webshopja

2024. június 27. – 18:34

Másolás

Vágólapra másolva

Elindult az OTP Bank új webshopja, a Fizz.hu – írta a Hvg.hu.

A versenytársakkal (pl. eMAG, Alza vagy Pepita) szemben a Fizznek nincs saját árukészlete vagy raktárhelyisége, az oldal egy olyan piactérként működik, ami a kereskedők, a gyártók és a vásárlók között közvetít. Így előfordulhat, hogy a Fizzen ugyanazt a terméket akár több kereskedő is árulhatja, a vevő az ár vagy a szállítási idő függvényében válogathat az ajánlatok között.

Ennek a működési modellnek az a hátránya, hogy a Fizz teljes mértékben kimarad az árszabásból, és azt sem tudják befolyásolni, hogy a vevő hogyan és mikor kapja kézhez a csomagot. De akkor miért is éri meg az OTP-nek fenntartani a Fizzt, mitől lesz működőképes az új platformot? Az biztos, hogy az egyik faktor a jutalék, amit az OTP a bevételek után kap.

Fischer András, az OTP Bank Innovációs igazgatója azt mondta, a bank az elmúlt években aktívan próbálta szélesíteni a profilját, és ennek a stratégiának a folytatása a Fizz elindítása. Az első számú pluszszolgáltatás, amellyel a Fizz magához akarja csábítani a kereskedőket, az az áruhitel, amit minden 50 ezer forintnál nagyobb értékű terméknél vehet igénybe a vásárló. A másik ilyen plusz szolgáltatás, hogy a Fizz ügyfélszolgálattal is rendelkezik.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!