Az „alacsony árak bajnokának” hirdette magát a Lidl, a GVH vizsgálatot indított

2024. július 4. – 13:00

Másolás

Vágólapra másolva

„A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) ismét versenyfelügyeleti eljárást indított a Lidl ellen, mert a vállalkozás vélhetően megalapozatlan piacelsőségi állítással téveszthette meg a fogyasztókat” – írja közleményében a GVH. A hivatal a cég „alacsony árak bajnoka” üzenetét kifogásolja.

Az országban közel 200 áruházat üzemeltető kiskereskedelmi vállalkozás a GVH szerint az általuk működtetett online Árfigyelőre hivatkozva, egy „vélhetően önkényesen összeállított napi kosárérték alapján” azt sugallta, hogy a termékkínálata általánosságban a legolcsóbb. Ezért a tavaly november óta a cég kommunikációjában használt üzenet, a „Lild: az alacsony árak bajnoka” miatt indul most vizsgálat.

A hivatal felhívta a figyelmet, hogy a piacelsőségi állítások az áruk és szolgáltatások árának, minőségi és megbízhatósági szintjének lényeges mutatójaként szolgálnak a fogyasztók számára. Ezért ilyet a GVH Versenytanácsának álláspontja és a bírósági gyakorlat értelmében csak abban az esetben lehet jogszerűen állítani, ha a vállalkozás a hirdetés közzétételekor rendelkezik olyan objektív, az adott állítást teljeskörűen megalapozó adatokkal, melyek ezt egyértelműen alátámasztják.

Az eljárás elindításánek hírére a Lidl azt írta: „A hatósággal a vizsgálat lefolytatása során együttműködünk. Társaságunk álláspontja szerint jogszerűen jártunk el: kampányunkat a GVH által üzemeltetett, mindenki számára elérhető adatbázis adataira építettük, az összehasonlítás szempontjai tisztességesek, objektívek és megismerhetőek voltak. Az árfigyelő célja az, hogy a fogyasztók a kiskereskedők árait összehasonlíthassák. Ezt a célt szolgálta kampányunk is.”

Az eljárás elindítása nem jelenti annak a kimondását, hogy a cég jogsértést követett el. Az eljárás három hónapig tart, annak a végén döntenek a továbbiakról. A Lidl egyébként nem először találja magát szemben a GVH-val, hasonló üzenetek miatt már meg is büntették őket: korábban megtévesztően kommunikálták, hogy ők a legolcsóbb üzletlánc, ezért 90 milliós bírságot kaptak.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!