A kormány szerint elfogadhatatlan az üzemanyagárak szintje, azonnali lépéseket várnak a kutaktól

2024. július 5. – 12:20

Másolás

Vágólapra másolva

Nagy Márton azonnali lépéseket vár az üzemanyag-kereskedőktől, hogy az üzemanyagárak körül kialakult elfogadhatatlan és igazságtalan helyzetet megszüntessék. „Ellenkező esetben a kormány kész beavatkozni” – jelentette ki pénteki közleménye szerint a nemzetgazdasági miniszter. Szerinte a kormány álláspontja változatlan, ahogy Orbán Viktor miniszterelnök is megfogalmazta péntek reggel a Kossuth rádióban:

Tűrhetetlen, hogy a magyar családok többet fizessenek az üzemanyagokért, mint a szomszédos országok lakosai. Ha a szép szó nem segít, akkor intézkedni fogunk.”

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken közzétett adataiból Nagy Márton megállapította, hogy Magyarországon a családoknak többet kell fizetniük az üzemanyagért, mint a szomszédos országok lakosainak: a benzin esetében 8 forinttal, a gázolaj esetében 15 forinttal, mivel a KSH szerint a szomszédos országokban a benzin átlagára 610 forint, a gázolajé 616 forint, míg Magyarországon a pénteki napon a 95-ös oktánszámú benzint átlagosan 618 forintért, dízel üzemanyagot pedig átlagosan 631 forintért lehet literenként vásárolni.

Nagy Márton hozzátette, hogy a kormány tavasszal „letörte a háborús üzemanyagárakat”, amelynek eredményeképpen a benzin 32 forinttal, a gázolaj pedig 30 forinttal volt olcsóbb az áprilisi, illetve februári csúcsértékekhez képest. „Az üzemanyag-kereskedők árpolitikája és magatartása ezt az eredményt veszélyezteti” – áll a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) közleményében.

Az üzemanyagárak kérdése hónapok óta téma az NGM-ben. Nagy Márton április közepén beszélt arról, hogy nincs kizárva egy újabb üzemanyagárstop, majd néhány nappal később egy sajtóeseményen azzal folytatta, javasolni fogja, hogy a kormány avatkozzon be az árakba a következő kormányülésen. Ez akkor végül elmaradt, helyette felszólította az üzemanyag-kereskedőket, hogy áraikat „önkéntes alapon igazítsák a régiós átlaghoz” a lehető legrövidebb időn belül.

Két héttel később elmondta, hogy a kormány áttekintette az üzemanyagárak helyzetét, és arra jutott, hogy az üzemanyag-kereskedők alkalmazkodtak a kéréséhez, annak eleget téve közelítették áraikat a szomszédos országok átlagáraihoz. A bejelentés napján újabb árcsökkentést jelentettek be a kereskedők, ez a 95-ös benzin esetében 616, a gázolajéban 607 forintot jelentett.

Kedden a Mol a benzin és a gázolaj nagykereskedelmi árát is emelte. Előbbit bruttó 2 forinttal, míg a gázolaj beszerzési árát bruttó 3 forinttal változtatják, ez 615 és 633 forintot jelent literenként. A magyarországi és a régiós árakat ebben a cikkben hasonlítottuk össze.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!