Módosítaná a kormány az e-matricák pótdíjfizetési rendszerét

2024. július 13. – 16:42

Másolás

Vágólapra másolva

A kormány új tervezete szerint jelentősen átalakulnak az e-matrica, azaz az idő alapú, használati díjas útdíjrendszer pótdíjfizetési szisztémája – írja a Portfolio a kormány társadalmi egyeztetésre adott tervezet indoklása alapján. A lap szerint a kormány arra számít, hogy az intézkedésekből, a magasabb pénzbüntetésekből befolyt összegek 4,78 milliárd forintnyi többletbevételt hoznak a költségvetésbe.

Az új rendelkezések értelmében, ha valaki nem fizeti ki időben a használati díjat, akkor pótdíjat kell fizetnie, aminek az összege az eredeti használati díj 45 százaléka – ha az illető időben megtéríti a kiszabott büntetést.

Azonban, ha a vezető elfelejti a megadott határidőn belül rendezni a tartozását, akkor emelt pótdíjat kell fizetni, ami 155 százaléka az eredeti összegnek, amit az út használatáért kérnek el.

Emellett a tervezetben az áll, hogy pótdíjkülönbözet kifizetésére kötelezhetik azokat a kocsi tulajdonosokat is, akikről egy ellenőrzés alkalmával kiderül, hogy „a rendelet szerint irányadó díjkategóriához képest alacsonyabb árú díjkategóriába tartozó jogosultsággal rendelkeznek.” Az ügyintézés során a pótdíj és a pótdíjkülönbözet mértéke a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ Zrt.) honlapján lesz elérhető.

Az e-matricákról szóló tervezet mellett a kormány honlapján megjelent egy másik rendelettervezet is, miszerint módosítani akarják az útdíjköteles útszakaszok határait, illetve újakkal bővül a fizetős utak listája. Bár a Portfolio szerint a több mint 2600 tételből álló listából nehéz kihámozni, hogy pontosan az ország mely részei válnak szintén fizetőssé.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!