Három budapesti kerületben már hárommillió forintos négyzetméteráron adják az új építésű lakásokat

2024. július 16. – 15:31

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az V., a II. és a XII. kerületben hárommillió forint az új építésű lakások négyzetméterára – derül ki az Otthon Centrum legfrissebb közleményéből.

Az új építésű budapesti lakások átlagos négyzetméterára jelenleg 1,7 millió forint körül mozog, ami csaknem kétszázalékos emelkedés az előző negyedévhez viszonyítva. Éves szinten viszont hat százalékot emelkedett az új lakások négyzetméterára.

Az Otthon Centrum vezérigazgatója elmondta, hogy az átlagos négyzetméterár alsó és felső határa között hatalmas a különbség. Az V., a II. és a XII. kerületben lehet a legdrágábban lakást vásárolni. Ezekben a kerületekben hárommillió forintért kínálják az új építésű lakások négyzetméterét. Közel ugyanekkora összeg az irányadó az I. kerületben is, itt 2,95 millió forintos az átlagár.

A közlemény szerint a budai és belvárosi kerületekben átlagosan 1,5 és 2 millió között mozog a négyzetméterár. Pesten, a IX. kerületben például 1,84 millió forint az átlagár, míg a budai oldalon, a VIII. kerület árazása nem éri el a 1,5 millió forintot sem. A külső pesti kerületekben pedig 1-1,5 millió forint között alakul az átlagos négyzetméterár.

A fővárosban jelenleg 321 újlakás-beruházás zajlik, melyek keretében közel 24 ezer lakás épülhet, ugyanakkor ezek mértéke 5 százalékkal visszaesett az előző negyedévhez képest. A legtöbb lakás a XIII. kerületben épül, itt 62 projekt indult és több mint 7 ezer lakást építenek vagy terveznek. A XI. kerületben, Újbudán 40 projekt keretében nagyjából 5 ezer lakást építenek. Ehhez képest az I., az V., a XVIII., a XX. és a XXI. kerületben indult el a legkevesebb projekt (2-2 darab), a lakásépítések száma pedig az V. és a XVI. kerületben a legalacsonyabb (kevesebb mint 50).

Korábban megírtuk, hogy júniusban lelassult a lakások drágulása. Úgy látszik, hogy a négyzetméterárak így is magasak maradtak az új lakások esetében. Ez nem meglepő, hiszen 41 millió forintba kerül egy átlagos panel Budapesten.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!