Észak-Olaszországban vesz naperőműveket a magyar–svájci energetikai cég

2024. július 24. – 14:36

Másolás

Vágólapra másolva

Két fotovoltatikus projekt százszázalékos részesedésének megvásárlását zárta le a svájci központú, de magyar gyökerű Keppel MET Renewables (KMR) Észak-Olaszországban, Piemont és Lombardia régiókban. A csoport sajtóközleményében azt írja, az összesen 20 megawatt teljesítményű projektek évi 30 gigawattórás villamosenergia-termelést biztosítanak, ez több mint tízezer olasz háztartás fogyasztásának felel meg. Az olasz megújulóenergia-vállalat, a ReFeel New Energy által fejlesztett két projekt kereskedelmi üzeme 2025-ben kezdődik. A vételárról a felek nem kommunikáltak.

A magyar gyökerű MET 2020-ban 53 millió euró, akkori értékén közel 18 milliárd forint befektetést kapott a szingapúri kormányzati hátterű Keppel Corporationtől a vállalat 20 százalékáért cserébe. A MET befektetési aktivitása a Keppel érkezésével jelentősen felpörgött, jelenleg 15 országban vannak jelen leányvállalatokkal, összesen 30 ország gázpiacán.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!