Varga Mihály szerint a piacinál kedvezőbb feltételekkel vette fel a kormány a kínai gigahitelt

2024. július 26. – 16:59

Másolás

Vágólapra másolva

„Annyit mondhatok el, hogy a piaci feltételeknél kedvezőbb árazásban állapodtunk meg” – ezt válaszolta az ATV kérdésére Varga Mihály pénzügyminiszter, amikor a csatorna arról kérdezte, milyen célra és milyen kondíciókkal, kamatszinttel vett fel a kormány egymilliárd eurós hitelt Kínától.

Az ATV azután fordult a Vargához, hogy Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter a pénteki kormányinfón nem válaszolt a kamatfeltételekkel kapcsolatos kérdésekre, mondván, hogy arról a Pénzügyminisztérium tud tájékoztatást adni. Gulyás annyit árult el, hogy infrastrukturális beruházásokra vették fel a hitelt, és szerinte normális, hogy a kormány több forrásból vesz föl hitelt.

Varga Mihály is megerősítette, hogy a közlekedési-, és energetikai infrastruktúra fejlesztéséhez használja majd a kormány a hitelt, aminek részleteiről azért nem számolhat be, mert az üzleti érdekeket sérthet. Abban is egyetértett Gulyással, hogy a kormány több lábon akar állni a hitelpiacon, ezért a hagyományos angolszász és európai hitelezők mellett „Katar, Japán és Kína is partner volt az elmúlt években”. Mint mondta, korábban is bocsátott ki a kormány ún. panda-kötvényeket, vagyis vett föl hitelt kínai forrásból, és ősszel „Szamuráj-körvények” kibocsátását is tervezi a kormány, vagyis japán forrásból is vesz föl hitelt.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!