Nemzetgazdasági Minisztérium: Jó üzlet a zuglói irodakomplexum megvásárlása, mert olcsó és fenntartható

2024. augusztus 22. – 16:12

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A magyar állam a piaci ár alatt veszi meg a XIV. kerületben található Dürer Park irodaházait, Zugló Városközpontot és BudaPartot – állítja csütörtöki közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium.

A minisztérium szerint a vásárlás előtt az ár, az elhelyezkedés és az energiahatékonyság szempontjait figyelembe véve felmérték a budapesti irodapiacot. A piackutatás során arra jutottak, hogy a zuglói irodakomplexum átlagos négyzetméterára alacsonyabb, mint a piaci ár, ráadásul ezek az épületek jobb helyen vannak és – más alternatívákkal ellentétben – kielégítik a kormányzati igényeket is. Ehhez hozzátartozik, hogy a kormány így akarja elérni a fenntarthatósági céljait is.

Az állam azonban erősen túlbecsülhette azokat az irodaházakat, amiket Budapest-szerte megvenni tervez. Összesen 600 milliárd forintot fizet az irodaházakért, miközben a becslők szerint reálisan ennek 425 milliárd forintba kellene kerülnie, ilyen elosztásban:

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki kormányinfón azt mondta, hogy az irodakomplexum négyzetméterára több mint 1,7 millió forint. Gulyás szerint az állam ezzel nem kötne rossz üzletet, mert speciális helyeket is ki kell építeni az irodákban.

Az MTI-ben kiadott minisztériumi közlemény szerint kifejezetten előnyös a több mint 1,7 milliós négyzetméterár a fővárosi piacon. A minisztérium azt írja, hogy az irodakomplexum sokkal felszereltebb az átlagnál, mert az állami feladatokra vonatkozó szigorú biztonsági és üzemeltetési előírásokat is el tudja látni. Ez különleges biztonságtechnikai felszereltséget és IT rendszereket, vagy a titkos ügyiratok kezeléséhez alkalmas infrastruktúrát jelent.

Az épülő Dürer Irodaház 2024. június 5-én – Fotó: Bődey János / Telex
Az épülő Dürer Irodaház 2024. június 5-én – Fotó: Bődey János / Telex

A jelenlegi piacon csak régebbi építésű épületek elérhetők, amelyek a modern állami irodaházakhoz képest általában korszerűtlenebb kialakítással, alacsonyabb energetikai besorolással és magasabb fenntartási költséggel rendelkeznek – állítja a minisztérium.

A kormány célja a Tiborcz István és Garancsi István közös érdekeltségébe tartozó zuglói irodakomplexum megvásárlásával, hogy olcsóbb legyen az épületek fenntartása és a működést is hatékonyabbá tegyék, ugyanis a jelenleg használt kormányzati épületek már elavultak.

Még május végén derült ki, hogy a kormány megvásárolja a Dürer Park irodaházait, a tervek szerint 2025-től a Nemzetgazdasági Minisztérium, a Magyar Fejlesztési Bank, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) és több másik állami cég alkalmazottjai dolgoznának a Városliget melletti üvegépületekben. Fónagy János államtitkár legutóbb spórolással magyarázta a vásárlást.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!