Nagy Márton az EU bíróság döntéséről: Brüsszel a multik oldalára állt

2024. szeptember 12. – 13:44

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Reagált az Európai Unió Bíróságának csütörtöki ítéletére Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter. A bíróság döntése értelmében a Magyarországon 2022-ben bevezetett árstop ellentétes volt az uniós joggal. A miniszter álláspontja szerint az Európai Unió ezzel a döntéssel „a magyar családok és fogyasztók érdekeivel szemben foglalt állást, és a profithajhász multik oldalára állt” – idézte az MTI a Nemzetgazsági Minisztérium közleményét.

Nagy Márton szerint a Spar rossz gazdasági helyzettel küzd, nem működik hatékonyan, és ahelyett, hogy fejlődne, a bírósággal próbálja beszedetni elmaradt, tisztességtelen profitját.

A gazdasági miniszter szerint a kormány árstopja „földbe döngölte az inflációt”, és a magyar emberek érdekeit tartották szem előtt, amikor bevezették. A bíróság döntése szerint azonban az árstoprendelet sérti a szabad versenyt. A döntés szerint a kormány rendelete, és annak szankciós rendszere is ellentétes az unió 2013-as, a mezőgazdasági termékpiacok közös szervezésének létrehozásáról szóló rendeletével. Vagyis az árstopos rendelet alapján kivetett bírságok nem egyeztethetők össze az uniós joggal.

A Spar a Telexhez eljuttatott kommentárjában azt írta: „Örülünk a Szegedi Törvényszék által az Európai Unió Bíróságánál kezdeményezett eljárás végeredményének, mely kimondta, hogy a hatósági árazással érintett termékek meghatározott áron és egy előre meghatározott mennyiségben történő árusításának kötelezettségét előíró rendelkezés nem egyeztethető össze az európai uniós joggal.”

Hozzátették: „A Spar Magyarország mindenkori célja, hogy polcain a vásárlók megtalálják a szükséges termékeket a számukra megfelelő mennyiségben. Ez a hatósági árazás időszakában sem volt másképpen: a vásárlók mindig hozzá tudtak jutni az árstopos termékekhez. Bízunk abban, hogy a magyar bíróságok a folyamatban lévő több száz eljárásunkat az Európai Bíróság jogértelmezésének megfelelően fogják lezárni.”

A magyar kormány jogászai korábban azzal védték az intézkedést, hogy azt a hátrányos helyzetű fogyasztók védelme indokolta, de a bíróság szerint „még ha feltételezzük is, hogy a kormányrendelet alkalmas e célok megvalósítására, a benne foglalt intézkedések nem arányosak”.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!