Bayer Zsolt: Tisztességes magyar ember mától be ne tegye lábát egyetlen Spar-üzletbe

2024. szeptember 26. – 16:07

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Bayer Zsolt a csütörtökön, a Magyar Nemzetben megjelent véleménycikkében bojkottot hirdetett a Spar ellen.

A fideszes véleményvezér szerint az osztrák üzlethálózat boltjai „drágák is, szarok is, ráadásul aljas gazemberek is”. A felhívás hátterében az áll, hogy a Sparnak adott igazat az Európai Unió bírósága. A Spar ugyanis jogi útra terelte azt a büntetést, amit az egyik vidéki üzlete kapott még 2022-ben, amiért nem feleltek meg az akkori hatályos árstoprendeletnek.

A rendelet kötelezte a kereskedőket, hogy bizonyos mezőgazdasági termékeket meghatározott áron és előre meghatározott mennyiségben árusítson, és szintén meghatározott mennyiségben tartson raktáron.

Szeptemberben azonban az EU bírósága megállapította, hogy ez a rendelet ellentétes volt az uniós joggal. Bayer a cikkében azt írta, a bíróság „aljas és gátlástalan gazemberekből áll, akik politikai furkósbotként működnek”. Szerinte ezekkel a „rohadékokkal nem tudunk mit kezdeni”, de nyugalomra int, hogy ennek is majd eljön az ideje.

A Spar Magyarország vezérigazgatója, Heiszler Gabriella a LinkedInen közzétett egy posztot, amiben azt írja, hogy számukra rendkívül fontosak a vásárlók visszajelzései, és hogy tavaly után idén is a Spar nyerte a Vásárlói Nívódíjat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!