Láncfűrésszel ígért rendet tenni Argentínában, nyomorba taszította az országot Javier Milei

2024. szeptember 28. – 20:20

Láncfűrésszel ígért rendet tenni Argentínában, nyomorba taszította az országot Javier Milei
Javier Milei beszél az ENSZ Közgyűlésén, New Yorkban – Fotó: Michael M. Santiago / Getty Images / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

A lakosság 53 százaléka már a szegénységi küszöb alatt él Argentínában, köszönhetően a választásokat eleve radikális intézkedések belengetésével nyerő elnöknek. A libertárius, magát anarcho-kapitalistának nevező, a választási kampányban láncfűrésszel hadonászó Javier Milei durván visszafogta az állami költekezést is, hogy lecsökkentse az inflációt és a költségvetési hiányt – írja a Guardian.

Az ország lakossága megérzi az intézkedéseket, csak idén 3,4 millió lakos válhatott statisztikailag is szegénnyé.

Ehhez hozzájárult a nyugdíjak befagyasztása, a jóléti programok leállítása, minden közmunka és építkezés leállítása és a segélykonyhák támogatásának abbahagyása is. Több tízezer közalkalmazottat rúgtak ki, lecsökkentették az energia- és közlekedési támogatásokat, ami megemelte a költségeket, ugyanakkor kevesebb energiát is használnak.

Kirsten Sehnbruch, a brit London School of Economics and Political Science közgazdasági és politikatudományi egyetem Latin-Amerika-szakértője azt mondta a Guardiannek, sose látott még ilyen gyorsan növekvő szegénységi rátát. „Ez az új gazdasági program nem védi a szegényeket. Ez az ugrás abszolút borzasztó” – mondta.

Eközben a pénzpiacok, befektetők és a Nemzetközi Valutaalap (az IMF, aminek Argentína 43 milliárd dollárral tartozik) ünneplik a megszorításokat. Decemberben még 26 százalék volt a havi infláció, júniusra 4 százalékra levitték. Azonban az éves pénzromlás még mindig 230 százalékos.

A lakosság azonban el van keseredve, a Guardiannek megszólaló hétköznapi argentinok üres hűtőkről, három állásról, fabatkát sem érő pénzről, kirúgásokról, állástalanságról, feleződő bérekről beszélnek. És az se biztos, hogy Milei sokkterápiája működni fog. Christopher Sabatini, a Chatham House elemzőintézet kutatója elmondta, az infláció elleni küzdelmet megsínyli egy ország gazdasága, és „ez veszélyes terep”. A kérdés, hogy mi jön most Argentínában, hogy Milei képes lesz-e kontrollálni a közpénzek elköltését, meg tudja-e erősíteni a devizát. Ha nem, akkor csak a szegénységet sikerült fokoznia.

Milei korábban magas népszerűsége is csökkenőben van, 9 hónap alatt 15 százalékot esett. Míg korábban az emberek az infláció miatt aggódtak, most munkájuk elvesztésétől és a nyomortól félnek. Sabatini szerint azért is durva a helyzet, mert Argentínában történelmileg vaskos réteg volt a középosztály, ez most eltűnőben van.

A kormányzat a helyzetről azt közölte, az előző kormányok már voltaképp minden polgárt szegénységbe taszítottak, a Milei-adminisztráció pedig mindent elkövet, hogy a szegénység magas szintje változzon.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!