Koronavírusos lett Miskolc polgármestere

2020. november 4. – 08:25

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Veres Pál, Miskolc polgármestere a Facebook-oldalán jelentette be, hogy pozitív lett a koronavírustesztje. „Az első, COVID-19 fertőzésre utaló, enyhe tünetek jelentkezése után azonnal teszteltettem magam, amelynek eredménye nem sokkal ezelőtt érkezett meg. Továbbra is enyhe tüneteim vannak, karanténban, otthonról folytatom munkát” – írta. Veres Pál október elején egyszer már karanténba került, mert igazolt koronavírus-fertőzöttel került kapcsolatba, akkor negatív lett a tesztje.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!