Kásler Miklós: Körülbelül két és fél hétre tud előre tervezni a kormány

2020. november 6. – 13:34

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A kormány határozott és rugalmas intézkedéseket hozott a koronavírus-helyzet kezelésére, amelyek betartását most szigorúbban ellenőrzi – közölte az emberi erőforrások minisztere az Életközelben című műsornak adott interjújában. Azt lehet mondani, hogy 11-12 naponként megduplázódik a fertőzöttek száma, vagyis a kórházba kerülőké és az intenzív kezelést igénylőké is – mondta Kásler Miklós.

Hozzátette, most körülbelül két és fél hétre tud a kormány előre tervezni, mert megváltozott a járvány természete; tavasszal még három-négy hétre előre tudtak gondolkodni. „Ugyanakkor az intézkedések hatása megnyúlik. Tehát ha szigorító intézkedések jönnek, annak az eredményeit majd négy-hat hét múlva élvezhetjük” – jelezte. Kitért arra is, hogy a járvány jelenlegi fázisában pedig már közösségi terjedés van, ami azt jelenti, hogy bárki fertőzött lehet úgy, hogy akár nem is tud róla – mondta.

Kásler Miklós az öttagú bizottságról, amely az állami kórházak vezető tisztségére tesz majd javaslatot, azt mondta, ez a magyar egészségügy teljes átalakulásának a része, de nyilvánvalóan összefügg a járvánnyal is, hiszen a pandémia „rendkívül markánsan mutatott rá a magyar egészségügy erényeire, erősségeire, de a hiányosságaira is”. (MTI)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!