Februárban majdnem négyszer annyi volt a pozitív tesztek aránya Budapesten, mint decemberben

2021. március 1. – 18:00

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Lezárult a főváros ingyenes tesztelési programjának második szakasza: a pozitív koronavírustesztek aránya majdnem négyszer annyi volt, mint decemberben, közölte a főpolgármesteri hivatal.

Két helyszínen, az V. kerületi Városháza parkban és a Széll Kálmán téren zajlott a vizsgálat február 18. és 27. között. Azok vehették igénybe, akik budapesti lakcímmel vagy tartózkodási hellyel rendelkeznek. Míg decemberben több mint ötezer, most majdnem tízezer tesztet végeztek el:

a sikeres tesztek 2,53 százaléka lett pozitív.

A főpolgármesteri hivatal továbbra is szabályok betartására kér mindenkit.

„Budapest vezetése szerint a valódi megoldást a tömeges oltás jelenti. Ehhez az önkormányzat már készített egy oltási tervet, amelyet bemutatott az illetékes államtitkárnak. A főváros 10 oltópont megnyitásáról egyezett meg a kormányzattal” – írták. A hatpontos oltási tervről korábban itt írtunk részletesen>>>

A hétfői adatok szerint 4326 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést, ezzel 432 925 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Müller Cecília országos tisztifőorvos arról beszélt, hogy „nehéz hetek várnak ránk, soha nem kellett annyira komolyan venni a járványt, mint most”.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!