Egy kutatás szerint az oroszok több mint 60 százaléka nem kéri a Szputnyik V vakcinát

2021. március 1. – 19:07

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Egy friss közvélemény-kutatás eredményei szerint az oroszok közel kétharmada nem kér az orosz fejlesztésű Szputnyik V koronavírus elleni vakcinából, és körülbelül ugyanannyian gondolják azt, hogy a koronavírus egy mesterségesen előállított biológiai fegyver, írja a Reuters.

A Levada Center nevű független közvélemény-kutató intézet a múlt hónapban 50 régióban, összesen 1601 embert kérdezett meg a járvánnyal kapcsolatban. A reprezentatív eredményeik szerint az oroszok több mint fele (56 százalék) nem fél attól, hogy elkapja a koronavírust, ez 2020 februárja óta a legmagasabb arány.

A válaszadók 62 százaléka mondta azt, hogy nem akarja magát beoltatni a Szputnyik V vakcinával, aminek a fiatalok körében (18–24 évesek) a legmagasabb az elutasítottsága. A legtöbben a mellékhatásoktól – láz és fáradtság érzése – tartanak, ezért nem kérik az oltást.

A válaszadók 64 százaléka véli úgy, hogy a koronavírus egy biológiai vegyi fegyver. A 40–54 éves korosztályban még ennél is magasabb, 71 százalék volt azok aránya, akik osztották ezt az összeesküvés-elméletet. A 40–54 éveseknek csupán 23 százaléka fogadja el azt a tudományos konszenzust, hogy a vírus természetes eredetű.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) missziója nemrég Kínában vizsgálta a vírus eredetét. A WHO szerint nagyon valószínűtlen, hogy a vírus mesterséges eredetű lenne. A misszió fő hipotézise szerint a koronavírus egy denevértől származik, és több lehetséges forgatókönyv is született arról, hogy a vírus pontos hogyan terjedt át az emberre. A vírussal foglalkozó szakértők többsége szerint sincs semmilyen arra utaló jel, hogy a vírus nem természetes módon alakult ki.

Oroszországban a járvány kezdete óta csaknem 4,3 millió koronavírus-fertőzöttet regisztráltak. A 145 milliós országban decemberben kezdték el az oltási kampányt a hazai fejlesztésű Szputnyik V-vel. Február 10-én Mihail Murasko egészségügyi miniszter azt mondta, hogy több mint kétmillió oroszt oltottak be legalább az első adag vakcinával.

Vlagyimir Putyin orosz elnök hétfőn jelentette ki, hogy az orosz vakcinák biztonságosak, és a vírus újabb mutációival szemben is hatásosak. „Azt a jelentést kaptam, hogy a meglévő vakcináink hatékonyan működnek azok ellen a változatok ellen, amelyek Európát, de nem csak Európát ma annyira megijesztik. Ezeknek a vakcináknak a tesztelése a vírus ellen azt mutatja, hogy az oltóanyagaink hatékonyak ezen változatok ellen” – mondta Putyin.

A Szövetségi Orvosbiológiai Ügynökség (FMBA) vezetője, Veronyika Szkvorcova szerint az FMBA március közepére fejezi be a Mir-19 elnevezésű, „közvetlen hatású koronavírus elleni készítmény” tesztelésének első, az év elején megkezdett fázisát. Korábban írtuk, hogy az orosz vakcina a koronavírus brit és dél-afrikai variánsa ellen is hatásos, ha beadnak egy harmadik, emlékeztető oltást.

A Szputnyik V-t január 20-án engedélyezte Magyarországon az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI), mint később kiderült, annak ellenére, hogy a hatóság által felkért szakértők problémákat fogalmaztak meg a vakcinával szemben. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter két nappal később Moszkvából be is jelentette, hogy aláírták a szerződést a vakcina beszerzéséről, a megállapodás értelmében kétmillió adag, azaz egymillió embernek elegendő oltás fog az országba érkezni a következő hónapokban.

A vakcina engedélyezésig vezető kalandos magyarországi történetét ebben a cikkben foglaltuk össze.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!