A koronavírus lerombolta az álhírekkel szembeni immunitásunkat

A koronavírus lerombolta az álhírekkel szembeni immunitásunkat
Vakcinaellenes tüntetés New Yorkban, 2021 márciusában – Fotó: Tayfun Coskun / Anadolu Agency via AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Az álhírek és összeesküvés-elméletek (konteók) modern kori történelmünk elmaradhatatlan velejárói. Manapság már nem nagyon történhet semmi fontos a világban anélkül, hogy ne szökkennének szárba pillanatok alatt a felszín alatti Rejtett Igazságot feltáró alternatív magyarázatok, illetve a valódi eseményeket elferdítő, hamis narratívák. A konteóvilág legátfogóbb magyar nyelvű ismertetője a 2018-ban megjelent Tömegparanoia című könyv volt. A szerzője Krekó Péter, aki 2008 óta foglalkozik a konteók és az álhírek szociálpszichológiájával, és a téma legismertebb hazai kutatója. A könyvet akkoriban hosszabb cikkben mutattam be még az Indexen.

A Tömegparanoia útikalauz az igazságon túli világhoz – írtam három évvel ezelőtt. És ahogy egy hagyományos útikönyvet is frissíteni kell időnként, hogy az újabb látnivalók között is eligazítson, a Tömegparanoia új kiadását is időszerűvé tette a megjelenése óta kirobbant koronavírus-járvány, ami a konteók és az álhírek termékeny táptalajának bizonyult. Az Athenaeum Kiadó gondozásában nemrég megjelent Tömegparanoia 2.0 ennek megfelelően bővült egy új, a járványnak szentelt fejezettel, de az első kiadás szövege is vérfrissítést kapott mind tartalmilag, mint fogyaszthatóság szempontjából.

Időközben a könyv témája még inkább aktuálissá vált, nemcsak a világban, hanem itthon is: „Magyarországon a 2018-as kiadás óta még centralizáltabbá vált az államilag támogatott dezinformációs gépezet, és tovább gyengült vele szemben a független média. [...] A korábban Magyarország ellen »saját jogán«️ konspiráló Brüsszel mára lefokozódott, és Soros György tehetetlen bábjává vált.”

„Nemcsak a médiagépezet vált egyre központosítottabbá, de az összeesküvéselmélet-gyártás és maga az elmesélt történet is. A koronavírus-járvány kapcsán pedig bebizonyosodott, hogy az összeesküvés-elméletek hatása messze túlnyúlik a politika világán.”

Mindezt mi sem illusztrálja jobban, mint hogy maga a szerző is a témája áldozatává vált: „Az előző kiadás óta annyival is »bölcsebb«️ lettem, hogy közszereplőként a korábbiaknál élénkebben tapasztalhattam meg a saját bőrömön, milyen érzés összeesküvés-elméletek és álhírek céltáblájává válni. A dezinformáció kutatója az utóbbi években több esetben is a dezinformáció tárgya lett” – utalt Krekó arra az ügyre, amelyben azóta pert is nyert a kormányközeli média ellen, miután az kiforgatta egy nyilatkozatát, és politikailag motivált oltásellenességgel vádolta meg. Ebben a cikkben azonban most nem erről, hanem a koronavírus-járványt kísérő dezinformációs pandémia új fejezetéről lesz szó, amelyet társszerzőként Hegedűs Andrea jegyez.

Az immunitást megkerülő álhírvariáns

Válsághelyzetben különösen fogékonyak vagyunk a konteókra és az álhírekre. A koronavírus-világjárvány márpedig vérbeli válsághelyzet, és ennek megfelelően minden adott a konteók szélsebes terjedéséhez: nagy jelentőségű problémával állunk szemben, és minél gyorsabban akarunk megtudni róla minél többet, de mivel új fenyegetősről van szó, kevés a biztos és megbízható információ.

Ebbe az információs kereslet és kínálat között nyílt résbe pedig kiválóan be tudnak türemkedni a konteók.

Persze a járványról, pláne annak későbbi fázisaiban, egyre több hiteles információ is rendelkezésre áll, csak a sok ismeretlen tényező és bizonytalanság közepette ezek között sem egyszerű eligazodni. Pláne úgy, hogy nem volt ritka hivatalos vagy szakértői forrásból sem az, hogy egy-egy információ felülírta a korábbi álláspontot. Márpedig ezt sokkal kézenfekvőbb hazugsággal vagy összevissza beszéléssel magyarázni, mint olyan megfoghatatlan dolgokkal, hogy a tudomány működésének természetes velejárója egy-egy korábbi információ árnyalása vagy akár megcáfolása.

Fotó: Athenaeum Kiadó
Fotó: Athenaeum Kiadó

A járványveszély, illetve a járványügyi intézkedések egzisztenciálisan és mentálisan romboló hatása miatti szorongás pedig paradox módon még fogékonyabbá tesz minket a szorongáskeltő információkra – írja Krekó.

Segíthetne megküzdeni egy ilyen nehéz helyzettel az egymással folytatott kommunikáció, de a korlátozások ezt is még nehezebbé teszik. Sőt mivel minden kapcsolattartás az online térbe kényszerült, még inkább a közösségi felületekre lettünk utalva, kiváló célpontot szolgáltatva a félrevezető információknak.

„A koronavírus túszul ejtett bennünket a számítógépünk előtt, és a rabsággal járó zaklatottság lerombolta az álhírekkel szembeni immunitásunkat”

– idézi a könyv David Patrikarakos brit dezinformációs szakértőt.

Ráadásul nem is feltétlenül kell elhinnünk valamit ahhoz, hogy hatással legyen ránk. „Ennek oka részben az emlékezet működése: az elménk sokszor egyszerűen nem képes teljesen figyelmen kívül hagyni vagy kiszűrni azokat az információkat, amelyekről úgy gondoljuk, hogy nem lesznek hasznunkra a jövőben. Így annak ellenére, hogy eldöntjük, hogy az adott információval nem akarunk foglalkozni vagy nem érdekel bennünket, a tudatunk mélyén valamiképp mégis megőrizzük azt. Ha később ismét találkozunk vele, már ismerős lesz; és ezáltal hajlamosabbak is leszünk igaznak tekinteni azt, amit korábban elvetettünk [...]. Az tesz bennünket sérülékennyé, hogy rendszerint jobban emlékszünk arra, hogy mit olvastunk, mint arra, hogy hol, ahogy az is mélyebb nyomot hagy bennünk, hogy mit hallottunk, mint az, hogy ki mondta” – írja.

Nincs is vírus, mind meghalunk

Krekó szerint a járvány körül feltűnő konteókat és álhíreket két nagy kategóriába lehet sorolni: a bagatellizáló, illetve a hiszterizáló narratívák közé. Az elsőbe a járványszkeptikus tartalmak és a csodaszerek tudományos alapot nélkülöző propagálása tartozik, a másodikba a pánikkeltő megnyilvánulások.

A hiteles és a valótlan információk megkülönböztetését a szokásosnál is nehezebbé teszi, hogy a sok bizonytalanság miatt gyakran nincs közöttük éles határ. Az például elég egyértelmű helyzet, ha egy izraeli vagy egy iráni vallási vezető – egymással szokatlan egyetértésben – azt állítja, hogy a koronavírus elleni vakcinák homoszexuálissá teszik a beoltottakat. De egy sor olyan kérdés merül fel, amelyekre a jelenlegi tudásunk szerint valóban adható több legitim, de legalábbis védhető válasz. Klasszikusan ilyen a járványügyi intézkedések témája: valódi szakértők között is folyik a vita arról, hogy pontosan milyen korlátozások a leginkább indokoltak, és hogy hol lehet a nehezen megtalálható egyensúlyi pont az egészségügyi és a gazdasági kompromisszumok között.

A legtöbb bagatellizáló kijelentés persze ennél jóval egyértelműbb, tényszerűen cáfolható, a vírus veszélytelenségétől kezdve a laborból elszabadult biológiai fegyverig. A skála két végpontja egyébként a könyvnek azt az állítását is jól illusztrálja, hogy

egymásnak ellentmondó konteók és álhírek is jól megférnek egymás mellett egy fejben, ha ugyanazt a hivatalos narratívát hivatottak cáfolni.

Szintén a járványrelativizáló narratívák közé sorolhatók a betegséget könnyedén gyógyító vagy megelőző csodaszerekről szóló hírek. Ezekhez ráadásul kiválóan társíthatók a klasszikus fősodorkritikus konteóelemek is: a csodaszerek csak azért nem vetettek még véget a járványnak, mert a gyógyszercégek és a szorításukban vergődő/velük összejátszó hatóságok el akarják lehetetleníteni a bevetésüket.

A covid-dezinformációs spektrum másik oldalán a pánikkeltés áll. Aki kicsit is otthonosan mozog a konteók csodálatos világában, tudhatja, hogy a lényeget mindig a szörnyűséges vagy éppenséggel pont, hogy nem létező dolgok mögött kell keresni. A direkt ránk szabadított/pusztán csak kitalált koronavírus mögött például Kína, Amerika, Bill Gates, és/vagy természetesen a Háttérhatalom áll.

Az olyan részletek pedig, hogy pontosan hogyan és miért, már remekül összelegózhatók egy konteós kezdőkészletből: népességszabályozás, gyógyszeripari profit, globális hatalmi törekvések, mikrocsipek beültetése, 5G, illetve mindezek tetszőleges kombinálása – a konteók a posztmodern remixkultúra legönfeledtebb játszóterei.

Krekó Péter – Fotó: Krekó Péter / Facebook
Krekó Péter – Fotó: Krekó Péter / Facebook

A Tömegparanoia első kiadása is több konkrét példát szolgáltatott már arra, hogyan szülhetnek konteók, álhírek valódi tetteket – elég csak a hírhedt Pizzagate-re gondolni. Igaz ez a koronavírus esetére is. Ha az emberek elkezdenek fertőtlenítőt inni, maszk nélkül emberek közé menni, vakcinákat elutasítani, az a járvány elleni védekezésre is rányomhatja a bélyegét.

„A dezinformáció nem csupán követte a járványt, hanem formálta is azt. Megakadályozta a vírus kordában tartását, ami által még súlyosabbá és halálosabbá tette azt. Ahol felütötte fejét a tömeges dezinformáció, ott rendre megugrottak a fertőzésszámok is. A vírus és az információs járvány, a pandémia és az »infodémia«️ egymást ördögi körként erősítve kezdték ki addigi életünket és intézményeinket”

– írja Krekó.

Mi mindannyian egyéniségek vagyunk!

A konteóknak már az internet előtti korban is jelentős csoportidentitás-képző és -erősítő hatásuk volt. A közösségi média működésmódja, a közösségeken belüli véleményhomogenitást bátorító algoritmusok felerősítik ezeket a hatásokat. Ehhez ideális terepet adnak a Facebookon működő zárt csoportok – állítja.

Mindennek jellegzetes covid-specifikus példája a maszktagadók közössége, amelynek a tagjai olyan erőteljesen tiltakoznak a felsőbb utasításra zokszó nélkül maszkot húzó többség „birkamentalitása” ellen, hogy épp ez a közös tiltakozás tereli őket a saját nyájukba.

A konteók békeidőben is erősíthetik a csoportösszetartást a „mi és ők” felosztás hangsúlyozásával, illetve azzal, hogy a felelősséget az adott csoporton kívülre szervezik ki. Ilyenkor különösen vonzó feszültséglevezető eszköznek tűnhetnek. Könnyíthet rajtunk, ha azt látjuk, hogy a kialakuló válsághelyzet valaki más hibája – egyáltalán: valaki hibája, és nem csak úgy megtörténik.

A könyv eredeti kiadásának egyik legfontosabb üzenete azonban a járvánnyal kapcsolatos hamis vagy téves állításokra is igaz:

a hiszékenység nem a buták vagy az elesettek kiváltsága, mindannyiunkkal előfordulhat, hogy beleesünk a kényelmesebb magyarázat elfogadásának csapdájába.

Pláne, ha az a magyarázat megerősíti azt, amit egyébként is gondoltunk. A kontrollvesztés érzése mindannyiunkat fogékonyabbá tesz a konteókra és a dezinformációra. Ha beleszédülünk a bizonytalanságba, hajlamosabbak vagyunk stabilnak tűnő kapaszkodó után nyúlni.

A koronavírus-járványról szóló fejezet nem azért jó adalék a könyv első kiadásához, mert bővíti az abban felvázolt dezinformációs eszköztárat. Hanem azért, mert minden korábbinál életközelibb példán szemlélteti ennek az eszköztárnak a működését. Ezzel egyúttal fel is készít minket a mindennapjainkat húsbavágóan meghatározó téma körül keringő konteók és álhírek felismerésére – talán bizonyos fokú immunitást is nyújtva a folyamatosan mutálódó, egyre hatékonyabban terjedő dezinformáció ellen.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!