A tegnapi tempóval már jövő kedden meglehet a 2,5 millió oltás

2021. április 2. – 10:26

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Ahogy mindennap, ma is kiszámoltuk, hogy az elmúlt napok átlagos oltási sebességével mikor lehet meg a 2,5 millió beoltott. Ugyanis ezután kezdődhet el a nyitás, amiről épp szerdán este mondta Orbán Viktor, hogy ne úgy képzeljük el, mint amikor a „Zárva” táblát az üzlet ajtaján átfordítják „Nyitva” feliratra, hanem nevezzük inkább újraindításnak a dolgot.

Az alábbi grafikonon azt láthatják, hogy a tegnapi, illetve az elmúlt 3 és az elmúlt 7 nap átlagos oltási sebességével még jövő héten elérhet az ország a 2,5 millióig. Tegnap több oltási rekord is megdőlt, minden idők legtöbb második adagját adták be (75 988), ezzel a legmagasabb beadott összadagszám rekordját is megdöntve (166 720). Ebben persze segített a valaha beadott második legmagasabb első adagok száma (90 732) is.

Ha a húsvéti hétvége napjain is ilyen mennyiségű oltást adnának be,

már Húsvét utáni keddre elérhetnénk a 2,5 milliót,

vagyis szerda este már fél 10-ig is vásárolhatnánk, mielőtt 10-re hazaérünk. A 3 napos átlagolással péntekre, a másikkal szombatra esik a nyitás bűvös napja.

Mi lesz, ha elérjük a 2,5 milliót?

Ha meglesz a várt szám, akkor másnap:

  • a kijárási tilalom este tíz órára módosul, este 10-től hajnali ötig tart;
  • az üzletek hajnali öttől fél tízig lehetnek majd nyitva;
  • valamennyi bolt kinyithat, de az üzletekben és boltokban biztosítani kell, hogy tíz négyzetméterenként csak egy vásárló tartózkodhat (itt írtunk arról, hogy ez a gyakorlatban mit jelent);
  • a szolgáltatásoknál a március 8-i szigorítások előtti szabályokra térnek vissza;
  • az iskolák a jelenlegi tervek szerint április 19-én nyithatnak meg, ekkorra szeretnék az óvodákat, általános iskolákat, gimnáziumokat is visszaállítani a hagyományos rendbe.
Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!