A kormánymédia szerint a DK-s képviselő halála után törölték a megfertőződéséről szóló posztjait, pedig azok továbbra is ott vannak

2021. április 6. – 16:53

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

„A kistarcsai képviselő vakon hitt Gyurcsány Ferencnek – bele is halt. Betegségére utaló bejegyzései ugyanakkor eltűntek a közösségi médiából.” Így írt a koronavírusba március végén belehalt DK-s képviselőről, Penz Andrásról a kormánymédia. Erről először a 888.hu írt, amit aztán sorban átvett a többi médium, például az Origo és a Magyar Nemzet is.

Az oldal azt írja, Penz utolsó bejegyzése március 28-i, ami egy gödöllői kormányberuházásról szól, arról viszont szerintük nem lehet látni a posztokat, hogy a képviselő elkapta a koronavírust. Mint írják, „nem lehet olvasni sem a pozitív koronavírustesztjéről, sem arról, hogy bekerült az Uzsoki Utcai Kórház koronavírusos betegeket ellátó osztályára. A DK-s cenzorok a jelek szerint eltüntetik a Penz András betegségére utaló nyomokat”.

Ezután arról írnak, hogy Penz „magáévá tette pártja oltásellenes nézeteit”, és „feltételezések szerint” a képviselő „saját pártja meggondolatlan oltásellenes kampányának áldozata lehet”. A Magyar Nemzet ehhez még hozzátette, hogy információik szerint februárban felajánlották a kínai vakcinát Penznek, de ő visszautasította azt, „ezt követően került kórházba, ahol az orvosok már nem tudták megmenteni az életét”.

Mindehhez a DK kedden egy közleményt küldött ki. Ebben azt írják, „az igazság ezzel szemben az, hogy a DK oltáspárti közösség, a fideszes lufikeresztények által hiányolt posztok pedig mind a mai napig megtalálhatóak András személyes, egyébként nyilvános Facebook-oldalán – ott, ahol ezeket eredetileg is közzétette. Vagyis senki nem törölt semmit, sehonnan. Annyi történt mindössze, hogy a bértollnokok tudatosan összekeverték barátunk nyilvános magánprofilját és politikusi oldalát, hogy hazugságaikat ezzel támasszák alá. A Demokratikus Koalíció szerint gyomorforgató, hogy a magát kereszténynek hazudó Fidesz és talpasai odáig süllyedtek, hogy a kereszténység egyik legnagyobb ünnepén a politikai haszonszerzés reményében gyalázták meg halott barátunk emlékét”.

Penznek valóban két Facebook-oldala volt: az egyik a hivatalos oldala, a másik pedig a magánprofilja. Azt már egy gyors ránézés után látni lehet, hogy Penz magánprofilján – amin egyébként több poszt is teljesen nyilvános – ott vannak a posztok, amikben bejelenti, hogy megfertőződött.

Előbb március 22-én posztolt arról, hogy pozitív lett a koronavírustesztje, majd még aznap csináltak rajta CT- és laborvizsgálatokat.

Március 24-én pedig már azt írta, „átmeneti tartózkodási helye mától” az Uzsoki Utcai Kórház Covid-osztálya.

Penz 26-án halt bele a koronavírusba.

A képviselő hivatalos politikusi oldalán ezek a bejegyzések valóban nem szerepelnek, ám a DK szerint ezeket csak a magánprofiljára írta ki, ahol a posztok továbbra is láthatók.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!