Kásler Miklós: A finanszírozott betegágyak 20 százalékát kell fenntartani a koronavírus-fertőzöttek ellátására

2021. május 19. – 13:56

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Kásler Miklós Emmi-miniszter szerdán bejelentette, hogy az összes finanszírozott betegágy 80 százaléka bevonható a normál betegellátásba. „Az összes finanszírozott ágyszám 20 százalékát kell továbbra is a koronavírusos betegek ellátására biztosítani” – írta szerdai Facebook-bejegyzésében a miniszter.

Kásler szerint a koronavírus-fertőzött betegeket ellátó intézményben dolgozók munkaelosztását úgy kell megszervezni, hogy számukra az éves rendes szabadság kiadható legyen.

Az egészségügy újraindulásáról ebben a cikkben írtunk részletesen. Az elektív beavatkozások és a rehabilitációs ellátások május 13-ától indultak újra, ugyanakkor még hetekbe telik, mire teljesen kinyit az egészségügy.

A járvány okozta leállások miatt a várólisták egyre hosszabbak lettek, az intézményekben az elmúlt egy évben a szokásos betegforgalom az ötödére csökkent. Bár az utóbbi időszakban jelentősen csillapodott a járvány, az egészségügyre továbbra is nagy teher hárul:

  • tartani vagy fokozni kell az oltási tempót;
  • fent kell tartani a kórházak Covid-részlegeit;
  • szabadságra kellene engedni az orvosokat és a nővéreket;
  • valamint újra kell indítani a lakossági ellátásokat.
Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!