Szijjártó szerint Magyarország adta az egyik legsikeresebb választ a járványra Európában

2021. november 23. – 12:29

Másolás

Vágólapra másolva

Magyarország európai összevetésben is az egyik legsikeresebb választ adta a koronavírus-járványra, egészségügyi és gazdasági szempontból is – jelentette ki Szijjártó Péter külügyminiszter.

Szijjártó egy ecseri öntödei beruházás átadásán kapcsolt át a pandémiapolitikára, merthogy „emberéleteket oltással, munkahelyeket pedig beruházással lehet megmenteni”. A külügyminiszter az MTI beszámolója szerint azt állította, hogy Magyarország nagyobb előnyre tehet szert a lezárásokra kényszerülő országokkal szemben, ha minél többen oltatják be magukat.

Magyarországon mostanáig 6 millió 43 ezren vették fel a koronavírus elleni valamelyik védőoltást, az emberek 63 százaléka. Ez valamivel meghaladja a cseh (61%) és a szlovén (59%) arányt, jelentősebben a horvátot (52%), a szlovákot és a szerbet (47-47%) és jócskán a romániait (29%). Ausztriában ugyanakkor 69 százaléknak van oltásvédettsége, az országban mégis a szigorú lezárás mellett döntöttek, és a téma napirenden van Németországban is.

A halálozásban uniós szinten sem állunk túl jól, a hétnapos csúszóátlagot nézve lakosságarányosan az ötödik legrosszabb a helyzet Magyarországon.

A napi új halálesetek hétnapos mozgóátlaga az Európai Unió országaiban – Forrás: Our World in Data
A napi új halálesetek hétnapos mozgóátlaga az Európai Unió országaiban – Forrás: Our World in Data

Szijjártó szerint azonban a magyar válságkezelés európai összevetésben is rendkívül sikeres volt, hiszen a gyors oltási kampány nyomán két hónappal a többi ország előtt sikerült újranyitni a gazdaságot, amelynek teljesítménye már idén nyárra elérte a járvány előtti szintet, miközben szerinte ez a világgazdaság vonatkozásában csak a jövő év végén fog bekövetkezni.

„Ha ellenfeleinkre hallgattunk volna, akkor a magyar gazdaságot évekkel, sőt lehet, hogy egy komplett évtizeddel vetettük volna vissza” – mondta. Szijjártó szavai szerint a magyar kormány „minden idők legsikeresebb beruházásösztönzési programját” indította el, és 1700 milliárd forintnyi fejlesztéssel 270 ezer munkahelyet őriztek meg.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!