Saját halottjának tekinti Kóbor Jánost az Emmi

2021. december 6. – 18:28

Másolás

Vágólapra másolva

Saját halottjának tekinti Kóbor Jánost az Emberi Erőforrások Minisztériuma – írja az MTI. A Kossuth- és Liszt-díjas zenész, énekes, zeneszerző, szövegíró előadóművész, az Omega együttes alapítója hétfőre virradóra, életének 78. évében hunyt el. Időközben a zenekar menedzsere, Trunkos András megerősítette a koronavírus-érintettséget is: „Mecky haláláról egyelőre annyit tudok elmondani, hogy a koronavírus és annak következményei miatt ment el” – nyilatkozta.

Kóbor János első zenekarát középiskolai tanulmányai alatt alapította, később a Próféta együttesben játszott. Az igazi áttörést számára az Omega zenekar hozta meg, amelyet 1962-ben alapítottak Benkő Lászlóval. A magyar beat és rock úttörőjeként nem csupán Magyarországon, hanem nemzetközileg is sikerült maradandót alkotniuk, többek között a Scorpions is volt előzenekaruk Németországban. A zenekar több filmben is szerepelt, köztük volt az Ezek a fiatalok, valamint az Extázis héttől tízig.

Kóbor János énekesként és hangmérnökként szintén részt vett az Omega életében, de dolgozott zenei rendezőként és producerként is. Pályafutása során számos alkalommal díjazták munkásságát, 1987-ben Liszt Ferenc-díjat, 2013-ban Kossuth-díjat kapott az Omega tagjaként.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!