Kövesse a választást a Telexen! Keressen jelölteket a térképünkön!

Másolás

Vágólapra másolva

Már csak néhány nap van hátra az utóbbi sok évtized legérdekesebb választásáig, amin gyakorlatilag több, egymástól teljesen különböző, és más-más jelölti és választói stratégiát megkívánó szavazást tartanak Magyarországon.

Erre a nagy napra természetesen mi is gőzerővel készülünk, lesz egész napos tudósításunk, számos helyen ott leszünk az országban, lesz élő választási műsorunk, és természetesen lesz sok egyedi megoldásunk arra, hogy a nap során beáramló információkat minél könnyebben átlátható módon osszuk meg az olvasóinkkal.

Ilyen megoldás az országos jelölt- és szavazókör-keresőnk, amiben meg lehet nézni, hogy melyik településen ki az aktuális polgármester, kik indulnak az idei választáson, valamint azt is jelöltük, hogy egy-egy településen a szavazókörök hol találhatóak. Az európai parlamenti választás esetében pedig a választáson induló pártok listáit és jelöltjeit lehet egyelőre tanulmányozni.

Gondoltunk azokra a tartalomelőállítókra is, akik szeretnének választási adatokat megjeleníteni, de nincs lehetőségük arra, hogy feldolgozzák a kapott információkat. Ezért a különféle választási fejlesztéseinket bárki szabadon beágyazhatja a saját oldalára, ehhez csak a térkép, jelöltlista, hasonló elemek alján található beágyazás gombot kell megnyomnia, kimásolnia a beágyazókódot, és már rakhatja is a választási adatokat a saját oldalára.

A választás napján az EP- és az önkormányzati választási mellékletünk is újabb és újabb funkciókkal bővül majd, úgyhogy mindenképpen érdemes lesz majd visszanézni ezekre az oldalainkra.

Addig is jó böngészést, és felkészülést mindenkinek a vasárnapra!

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!