52 éves korában mondta ki a bíróság, hogy a belga királyi család tagja

2020. október 1. – 21:55

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

II. Albert korábbi belga király a biológiai apja Delphine Boëlnek, aki ezentúl belga hercegnőként apja után felveheti a Saxe-Cobourg-Gotha nevet, jelentette be döntését a brüsszeli fellebbviteli bíróság.

Az egykori uralkodó házasságon kívül született, 2020-ban 52 éves gyermekének mostantól kijár a királyi fenség megszólítás is. Az RTBF belga közszolgálati rádió és televízió internetes oldalán közzétett információk szerint Boël gyermekei, Joséphine és Oscar csütörtöktől szintén hercegnővé és herceggé válnak.

II. Albert 1993-ban lépett trónra. Hat évvel később a belga sajtó hírül adta, hogy a királynak az 1960-as években egy házasságon kívüli viszonyból van egy negyedik gyermeke, egy lány. Az egykori uralkodó korábban visszautasította, hogy őt tekintsék Delphine Boël apjának.

Delphine BoëFotó: Jasper Jacobs / BELGA MAG / BELGA VIA AFP
Delphine BoëFotó: Jasper Jacobs / BELGA MAG / BELGA VIA AFP

Boël 2013 nyarán fordult bírósághoz, és DNS-vizsgálatot követelt. Azt mondta, hogy nem pénzt vagy rangot akar, csak bizonyosságot. A Boël keresete ügyében eljáró bíróság 2018 októberében a DNS-vizsgálat elvégzésére kötelezte a most 86 éves egykori uralkodót, aki előbb a semmitőszékhez fordult, majd hosszú jogi huzavona után úgy döntött, hogy eleget tesz a bíróság határozatának.

A belga alkotmány értelmében a király személye sérthetetlen, érinthetetlen, nemcsak büntetőjogi, hanem polgári jogi értelemben is: vele szemben semmilyen eljárás nem indítható, vagyis szó szerint a törvények fölött áll. A mentelmi jog viszont csak addig illeti meg, amíg ő az uralkodó, márpedig II. Albert egészségügyi okok miatt 2013-ban lemondott a trónról legidősebb fia, Fülöp javára, írja az MTI.

2020. január végén a korábbi uralkodó ügyvédjei útján bejelentette, hogy az apasági teszt eredménye szerint ő a biológiai apja Delphine Boelnek.

II. Albert korábban már félig-meddig beismerte, hogy az 1960-as évek végén viszonya volt valakivel. A király az 1999-es karácsonyi üdvözletében azt mondta, hogy több mint harminc évvel korábban házassága komoly válságba került, amelyen sikerült túljutniuk.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!