Menedékkérőket kínoz az amerikai bevándorlási hatóság – állítják emberi jogi szervezetek

2020. október 22. – 13:27

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Emberi jogi szervezetek azzal vádolják az USA bevándorlási hatóságát (ICE), hogy kínzással vettek rá kameruni menedékkérőket, hogy aláírják a saját deportálási papírjaikat – írja a Guardian. Jogászok és aktivisták szerint a kínzások mögött az állhat, hogy az ICE emberei tartanak az elnökválasztás utáni esetleges irányelvváltástól, ezért igyekeznek minél több menedékkérőt eltüntetni a szabadok földjéről.

Többektől is úgy erőszakolták ki az aláírást, hogy a menedékkérők már a bevándorlási meghallgatásukra vártak az ICE-létesítményekben.

Sok kameruni azért tagadta meg az aláírást egy mississippi befogadótáborban, mert hazájuk azon kisebbségéhez tartoznak, amelynek tagjai beszélnek angolul, és a jelenlegi államvezetés üldözi őket. Attól tartanak, hogy ha leszállnak egy kameruni reptéren, vagy azonnal kivégzik őket, vagy fogságba kerülnek. Ezenfelül nem értették, minek írnák alá a papírt, ha már megvolt a meghallgatásuk időpontja.

Sokakat megfenyegettek, megvertek, paprikaspray-ztek, fojtogattak és megbilincseltek, és volt, akinek így vették le erőszakkal az ujjlenyomatát, amit az aláírás helyett használtak. A Freedom for Immigrants (FFI) nevű, bevándorlókat és menekülteket segítő szervezet a forródrótján több hívást is kapott kameruni és kongói menedékkérőktől, akik hasonló bánásmódról számoltak be.

Október 13-án 60 kameruni és 28 kongói menekültet reptettek haza egy Texasból induló géppel. A repülőn lévők közül többeket azonnal őrizetbe vett és megkínzott a kameruni hadsereg, és volt, akinek kivégezték a hozzátartozóit. Volt, akit a családja kenőpénzért cserébe ki tudott szabadítani, ők most bujkálnak.

Az FFE és a Southern Poverty Law Center panaszlevelében 8 esetet írnak re részletesen. Az egyik leírást CA tette (nem használtak teljes neveket), és arról írt, hogyan vették le az ujjlenyomatát. Először a földre erőszakolták, ráültek és paprikaspray-vel arcon fújták.

„Kiabáltam, hogy nem kapok levegőt, mert rám nehézkedtek, erőszakosan rám helyezték a testsúlyukat. Úgy csípte a szemem… Végighúztak a padlón. A rendészek rám parancsoltak, hogy nyissam ki a szemem, de nem tudtam. A kezeimet és a lábaimat megbilincselték. Erőszakkal szétnyitották az újaim. Néhány már törött volt. Rányomták az ujjlenyomatom a papírra”

– áll a jelentésben. A segélyszervezetek közbeavatkozásának hála CA egy másik kamerunival együtt lekerült a 13-ai gépről. A következő gép a napokban indul majd.

Sarah Loicano, az ICE szóvivője beismerte, hogy valóban érkezett panasz a belbiztonsági hivatalhoz, de tagadja a vádakat.

„Általában az ilyen szenzációhajhász, alaptalan vádaskodások – főleg azokat, amiket névtelenül adnak be tele ellenőrizhetetlen részletekkel – felelőtlenek, és a lehető legnagyobb szkepticizmussal kell hozzájuk viszonyulni. Az ICE elkötelezett a fogvatartottak biztonsága és jóléte iránt. Az ICE biztonságos, emberséges és megfelelő fogvatartási körülményeket biztosít”

– mondta Loicano. Egy 2019-es igazságügyi minisztériumi jelentés szerint négy év alatt 4500 bevándorló gyerek tett panaszt azért, mert a személyzet szexuálisan zaklatta őket állami befogadótáborokban.

>>> A Telex legfrissebb cikkeit itt olvashatja <<<

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!