400 ezer forintot kapnak azok a csecsenek, akik Mohamednek nevezik el gyereküket

2020. október 28. – 19:56

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Sorra repülnek rá az opportunista muszlim politikusok Emmanuel Macron francia elnök iszlám radikalizmus elleni szavaira, elsősorban arra a kijelentésre, miszerint „Az Iszlám egy olyan vallás, mely jelenleg az egész világon válságban van, és mi nem akarunk ennek a válságnak a részévé válni”.

Macron azért kelt ki a radikális iszlamisták ellen, mert október 16-án egy moszkvai születésű, Franciaországban menekültstátust kapott 18 éves csecsen a nyílt utcán fejezett le egy párizsi tanárt, aki a szólásszabadságról tartott óráján Mohamed-karikatúrákat mutatott a diákjainak. Pakisztántól Törökországig azonban nem a kivégzés, hanem Franciaország és Macron ellen robbantak ki spontán tiltakozások, és helyi vezetők is a francia állam „kulturális rasszizmusa” ellen keltek ki.

A francia termékek ellen általános bojkottot hirdető Recep Tayyip Erdoğanhoz szerda este csatlakozott az Oroszországhoz tartozó Csecsenföld vezetője, Ramzan Kadirov, aki úgy döntött, hogy 100 ezer rubelt (mintegy 400 ezer forintot) kapnak az apjáról, Ahmat Kadirovról elnevezett regionális társadalmi alaptól azok a szülők, akik a csütörtök nulla órától éjfélig világra jövő gyermeküket a próféta, a családtagjai, a feleségei vagy legszorosabb követői után nevezik el.

Csecsenföld első embere egyébként kedden a Telegram-csatornáján arra szólította fel Emmanuel Macron francia elnököt, hogy hagyjon fel a Mohamed-karikatúrák publikálásának támogatásával. Ez azonban már a Kadirovot igen bő gyeplőn tartó moszkvai vezetésnek sem tetszett, Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője szerdán felhívta az újságírók (azaz rajtuk keresztül Kadirov) figyelmét arra, hogy Oroszország külpolitikáját az államfő, nem pedig a regionális vezetők határozzák meg.

De Kadirov nem hátrált meg, rögtön kiposztolta, hogy ő csak „muzulmánként, nem pedig politikusként fejtette ki véleményét” a francia hatóságokról, amit hívő minőségében kész akár ezerszer is megismételni. Hozzátette, hogy álláspontja kimondásáért kész lemondani tisztségéről, vállalni a szenvedést, sőt a halált is.

(MTI)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!