A földre rántottak, majd ütni-verni kezdtek egy rendőrt Trump hívei a Capitoliumnál egy friss videó szerint

2021. január 11. – 22:49

Másolás

Vágólapra másolva

Még mindig jelennek meg eddig nem látott felvételek a január 6-i zavargásokról a washingtoni Capitoliumnál. A most felkerült felvételeken azt látni, hogy a Capitolium lépcsőjén a zavargók közül egy férfi a sisakjánál fogva a földre ránt egy rendőrt, majd vonszolni kezdi a lépcsőn.

A földön fekvő rendőrt az ottállók közül többen ütni-verni kezdik, az egyikük konkrétan egy amerikai zászló rúdjával csap rá egyet a magatehetetlen rendőrre, akit később páran kikísérnek a tömegből. A felvételen azt is hallani, hogy azt kezdik skandálni, hogy U-S-A, illetve, hogy „üssétek ki!”. Közben a rendőr társai próbálják megfékezni az épület felé tartó tömeget, amely folyamatosan különböző tárgyakkal dobálja őket.

Egyelőre nem tudni, ki a bántalmazott rendőr és milyen sérüléseket szenvedett, de az biztos, hogy nem ő az a Brian Sicknick, akiről korábban kiderült, hogy a helyszínen életét vesztette, miután egy Trump-hívő leütötte egy poroltóval.

A Capitoliumnál történt zavargásokban összesen öten haltak meg, és ötven hatósági személy szenvedett sérülést. (Washington Post)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!