Elszenesedett holttesteket találtak az amerikai határnál

2021. január 24. – 12:27

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Legalább tizenkilenc elszenesedett holttestet találtak szombaton az amerikai határon fekvő mexikói Miguel Alemán település közelében, közölte az észak-mexikói Tamaulipas állam ügyészsége, amelyet az MTI idéz. A rendőrség egy úton talált rá két kiégett gépjárműre és az emberi maradványokra.

A nyomozás első eredményei szerint az embereket agyonlőtték, utána felgyújtották a kisteherautóikat.

A helyszínen nem találtak töltényhüvelyeket, így az ügyészség nem zárja ki, hogy az áldozatokat máshol ölték meg.

Miguel Alemán az egyesült államokbeli Texas állam Roma városának tőszomszédságában, a határ túloldalán található. A térségben rendszeresen összecsapnak kábítószercsempész bűnbandák. Két éve, 2019 januárjában 24, zömében szénné égett holttestet találtak a húszezres lélekszámú Miguel Alemánban két bűnszövetkezet összecsapásai után.

Tizennégy év alatt, 2006 decembere óta több mint háromszázezer erőszakos halálesetet jegyeztek fel Mexikóban. A gyilkosságok nagy részét az Egyesült Államokba vezető csempészútvonalakért versengő drogkartellek követték el.


A Telex legfrissebb híreiért kattintson ide>>>

A Telex legfrissebb koronavírussal kapcsolatos híreiért kattintson ide>>>

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!