1,3 milliárd dollárra perlik Donald Trump ügyvédjét

2021. január 25. – 16:34

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

1,3 milliárd dollárra, azaz több mint 380 milliárd forintra perelte be a Dominion Voting Systems Rudy Giulianit, Donald Trump ügyvédjét – írja a Deadline. Ahogy korábban írtuk, a szavazási rendszerek egyik legnagyobb amerikai gyártója sorra beperli azokat, akik a bíróságokon azt állították, hogy a Dominion csalta el a novemberi választásokat Trumptól.

Korábban ugyanekkora összegre perelték Sidney Powell ügyvédet, aki például azzal vádolta a céget, hogy Venezuelában alapították csak azért, hogy Hugo Chávez parancsára elcsalják az amerikai választást.

Az amerikai bíróságok, hatóságok nem találtak bizonyítékot, ami alátámasztotta volna a választási csalás vádját.

A 107 oldalas vádiratban a Dominion Giuliani mellett megnevezi többek között Powellt, több másik ügyvédet, a Fox Newst, a One America News Networköt és az Epoch Timest, mert szerintük hamis állítások terjesztésével ők okozták a legnagyobb kárt a cégnek. A vádirat – és a cég korábbi nyilatkozatai – szerint a Dominion vezetősége és több munkatársa is halálos fenyegetéseket kapott a választások óta.

Azt írják, hogy Giuliani a jelentések szerint napi 20 ezer dollárt (közel 6 millió forintot) kapott Trump képviseletéért, valamint nagyobb összegekre tett szert podcastjével, amiben „aranyérméket, étrendkiegészítőket, szivarokat és kibertolvajok elleni védelmet árult”.

Egy másik szavazási rendszereket gyártó cég, a Smartmatic is jogi lépésekkel fenyegette a Fox News, Newsmax és a One America médiacégeket, mert olyan embereknek adtak platformot, akik állításuk szerint részt vettek a választási csalásban.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!