Franciaországban a jövőben nemi erőszaknak számít a szexuális aktus 15 évnél fiatalabbakkal

2021. április 16. – 16:56

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Franciaországban egészen mostanáig a szexuális jellegű bűncselekmények kezelése eltért az Európa legtöbb országában alkalmazott gyakorlattól, viszont most egy fontos törvényt hoztak az országban ebben az ügyben – írja az NBC.

Az eddigi gyakorlat szerint, ha olyan szexuális bűncselekményt vizsgáltak a hatóságok, amiben egy kiskorú is érintett volt, függetlenül az életkorától, meg kell vizsgálni először, hogy nem kölcsönös beleegyezésen alapuló aktus történt-e. Vagyis az országban eddig praktikusan nem létezett a beleegyezési korhatár fogalma a jogban, ami azt jelenti, hogy amennyiben egy felnőtt egy bizonyos korúnál fiatalabb személlyel létesít szexuális kapcsolatot, akkor automatikusan szexuális erőszaknak számít az eset. Hivatalosan 15 éves kor volt a beleegyezési korhatár, de ennek ellenére vizsgálni kellett az eseteket, hogy kölcsönös beleegyezésen alapulnak-e, vagy sem.

A francia jogalkotók nagy egyetértésben fogadták el az új törvényt, aminek az értelmében akár 20 évnyi börtönbüntetéssel sújtható, amennyiben egy felnőtt 15 évnél fiatalabb személlyel létesít szexuális kapcsolatot, és automatikusan szexuális erőszaknak minősül.

A törvény kapott egy úgynevezett Rómeó és Júlia kitételt, aminek az a lényege, hogy abban az esetben, amikor egy 15 évnél fiatalabb és egy nála maximum öt évvel idősebb személy között létesül szexuális kapcsolat, akkor viszont továbbra is vizsgálni kell, hogy kölcsönös beleegyezéssel történt-e az aktus, vagy szexuális erőszak történt.

Franciaországban egyébként azután kezdtek a szexuális bűncselekményekkel foglalkozó törvények felülvizsgálatába, hogy egy idén megjelent könyv hatására gyakorlatilag új #MeToo-hullám indult az országban. Az előkelő politikuscsaládból származó Camille Kouchner egy most megjelent könyvében gyerekmolesztálással vádolta meg a nevelőapját.

Az ügy következményei azonban messze túlmutatnak egy súlyos családi botrányon. Lemondani kényszerült Fréderick Mion, a Science Po Egyetem igazgatója, miután kiderült, hogy már 2018 óta tudott a feltételezett szexuális zaklatásról, de nem tett semmit. Az ügy mentén elindult második #MeToo-mozgalom miatt több, az egészről már korábban szintén tudomást szerző francia értelmiségi és az ország legelitebb egyetemének hírneve is helyrehozhatatlan csorbát szenvedett.

Magyarországon egyébként hasonló, sávos rendszer működik azzal a különbséggel, hogy 12 éves korban van egy abszolút minimum. Vagyis 12 éves kor alatt mindenképpen szexuális erőszakról beszélünk. Ha a fiatalabb fél 12-14 között van, az idősebb pedig 14-18 között, akkor nem büntetendő automatikusan a kapcsolat, viszont ha 18 évesnél idősebb, akkor szexuális visszaélésnek számít a dolog.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!