Bélelzáródással szállították kórházba a brazil elnököt

2021. július 15. – 09:53

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Helyi idő szerint szerdán bélelzáródással szállították az egyik São Pauló-i kórházba Jair Bolsonaro brazil elnököt. A kormányfő az első vizsgálatok alapján „konzervatív klinikai kezelést” kap. „A klinikai, laboratóriumi és képalkotó vizsgálatokat követően pedig egyelőre kórházban marad” – írta a Vila Nova Star magánkórház orvosi csapata.

Az elnöki hivatal közleményében is „további vizsgálatokat” említettek annak felmérésére, hogy szükség lesz-e sürgősségi műtétre, írja az MTI.

A 66 éves elnököt szerdán előbb a brazil hadsereg fővárosi kórházába szállították a több mint tíz napja tartó csuklási rohama miatt. Ott intenzív osztályon ápolták, és „elővigyázatosságból intubálták”, közölte korábban Bolsonaro fia.

Az orvosok úgy nyilatkoztak, hogy a folyamatos csuklás összefüggésben lehet azzal a késes támadással, ami a 2018-as elnökválasztási kampány idején érte az elnököt. Bolsonaro akkor súlyosan megsérült, többször kellett műteni, és rengeteg vért veszített, de az sem kizárható, hogy a pár hete történt fogászati műtét szövődménye a krónikus csuklás.

Bolsonaro nem túl népszerű mostanában az országában, sokat kritizálják a hatékony járványkezelési eszközökkel szembeni szkepticizmusát, nemrég tízezrek tüntettek ellene, és sorra kapja a bírságokat is, mert nem hajlandó hordani a maszkot.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!