Az első Star Trek most 90 éves színésze lesz a legidősebb ember, aki igazi űrutazást tesz

2021. október 4. – 18:38

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az első Star Trek-sorozat Kirk kapitánya október 12-én repül az űrbe.

William Shatnert a Blue Origin, Jeff Bezos űrcége fogja az űrbe utaztatni. A most 90 éves színész ezzel a legidősebb ember lesz, aki űrutazást tesz.

Ez lesz a második alkalom, hogy a cég embereket utaztat az űrbe, az első alkalommal maga Jeff Bezos, a világ leggazdagabb embere lövette ki magát az űrbe, ahová elkísérte a testvére és egy holland diák is.

„Nagyon régóta szerepel az életemben az űr. Most megragadom az alkalmat, hogy magam is megnézzem. Micsoda varázslat!”

– olvasható Shatner közleményében.

William Shatner 2016-ban a San José-i Comic Conon – Fotó: JOSH EDELSON / AFP
William Shatner 2016-ban a San José-i Comic Conon – Fotó: JOSH EDELSON / AFP


Az űrutazás tíz percig fog tartani, és mindössze 105 kilométeres magasságot ér el. Összesen négyen utaznak az űrbe ezúttal, Shatner a kapszulát Chris Boshuizennel, az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) korábbi mérnökével és Glen de Vries vállalkozóval osztja meg. A negyedik utas nevét később teszik közzé.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!