A szlovák vezetés kiakadása után mégsem kezd határon túli földvásárlásba a magyar kormány

2021. október 12. – 12:55

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A szlovák vezetés múlt heti kiakadása után visszavonulót fúj a magyar kormány, mégsem indítják el a határon túli régiókban a földvásárlásokat, írja az Új Szó szlovákiai magyar hírportál.

A szlovák külügyminisztérium arról tájékoztatta az Új Szót, hogy a magyar kormány mégsem hozza létre azt a 400 millió eurós (kb. 140 milliárd forintos) befektetési alapot, amely segítségével határon túli régiókban akartak mezőgazdasági területeket venni.

„A magyar külügyi és külgazdasági miniszter, Szijjártó Péter arról tájékoztatott engem, hogy Magyarország kormánya visszavonta azt a határozatát, amely a környező országokban való földvásárlásról szólt” – közölte Ivan Korčok, szlovák külügyminiszter. A tárcavezető arról is beszélt, mindez a szlovák fél erre vonatkozó kérése után történt. Korčok elmondta, tegnap erről is tárgyalt Eduard Heger szlovák és Orbán Viktor magyar miniszterelnök. „Orbán Viktor ma egy levelet küldött Eduard Hegernek, amelyben értesítette őt erről a döntésről” – tette hozzá a szlovák külügyminiszter.

Korčok bízik abban, hogy belátható időn belül a magyar külügyminisztertől választ kapnak azokra kérdéseikre is, hogy Magyarország milyen célból vásárolt szlovákiai műemléképületeket, illetve a magyar kormány további, Szlovákia területén megvalósuló programjairól is tájékoztatást várnak. Elsősorban a szlovákiai magyar oktatási célokra és a vállalkozások számára nyújtott magyarországi támogatások részleteit szeretnék megtudni. A szlovák külügyminiszter a két állam közötti párbeszéd fontosságát hangsúlyozta, egyben örül neki, hogy bizonyos kérdéseket már most sikerült tisztázniuk.

A szlovák kormány azt állítja: a sajtóból értesültek a magyarok szándékáról

Korčok még egy múlt heti sajtótájékoztatón vetette fel a Szlovákiába érkező magyarországi támogatások ügyét Szijjártónak, de annak a 400 millió eurós befektetési alapnak a témáját is megnyitotta, amelyen keresztül a magyar kormány a határon túli régiókban tervez termőföldet venni. A szlovák külügyminiszter azt nehezményezte, hogy a magyar kormányzat szándékáról nem diplomáciai úton, hanem a sajtóból értesültek. Ezzel és a magyar kabinet egyéb szlovákiai tevékenységével, így a különböző támogatási rendszerekkel kapcsolatban is azt kérte Budapesttől, hogy az ilyen lépésekről mindig részletesen tájékoztassa a szlovák felet. Korčok hangsúlyozta, az ilyen tevékenységekhez a szlovák fél beleegyezése is szükséges. Szijjártó megígérte, eleget tesznek a szlovák fél kérésének. Ez a sajtótájékoztató megnézhető itt:

Korčok a Sme napilap online kiadásában közölt múltheti interjúban pedig arról beszélt, nem tudja, mi a célja annak, hogy Magyarország az adófizetőinek a pénzéből szlovákiai mezőgazdasági területeket vásárolna. „Érteni akarom, miért költik erre a közpénzt, de egyelőre nem kaptam választ” – mondta.

A magyar kormány által Szlovákiába adott magyar közpénzről arról beszélt, meg kell határozni azt a közös feltételrendszert, amelyben ezek a támogatások megvalósulhatnak.

Arra a felvetésre, hogy a magyar kormány által osztott pénzek a szlovákiai magyar pártok, az MKP és az Összefogás közelében lévő személyekhez kerülnek, Korčok azt mondta, ő is értesült arról, csak a kiválasztottak kapnak ilyen támogatásokat.

A liberális külügyminiszter tart az illiberális magyar kormánytól

Itt írtunk arról, hogy a liberális szlovák külügyminiszter különösen tart az illiberális magyar államtól, múlt héten jogszabályi változásokat is kilátásba helyezett. Arról beszélt, hogy Szlovákiában módosulni fognak a külföldiek ingatlanvásárlásával kapcsolatos jogszabályok.

Október 15-től a hivataloknak tájékoztatni kell az illetékes állami hatóságokat, köztük a külügyminisztériumot is, ha külföldi tulajdonjogot jegyeznek be Szlovákia területén lévő ingatlanra. A változásokat valójában nem azok a stratégiai ágazatok, vagy akár a vízgazdálkodás, illetve az élelmiszeripar helyzet indokolta, amelyben nagyon sok nyugati tőke keres helyet, hanem Magyarország egyes alapítványainak szimbolikus szlovákiai lépései.

Dél-Szlovákiában vannak, akik azért tartják disszonánsnak a szlovák külügy hozzáállását, mert ugyan a szlovák állam problémásnak tartja, ha Magyarország épületeket vásárol, templomokat, iskolákat újít fel, vagy a Baross Gábor-terv keretében gazdasági társaságokat ösztönöz, de még a szlovák nemzetiségűek is azt mondják, bárcsak a szlovák állam is tudna pénzt adni ezekre a célokra.

Kollektív bűnösség

A helyzet azért is pikáns, mert Szlovákiában a magyarok vásárlásai eleve mindig érzékenyebbek, de a liberális párt, ha a magyarokról van szó, akkor nem annyira liberális elvek mentén politizál, hanem mivel nagyon nem kedvelik az illiberális Orbán Viktort, rendre magyarellenes ügyekbe bonyolódnak. Elsősorban Maritn Klus, a külügyi államtitkár különös figura, mert ő egyszerre nagyon liberális, és egyszerre szeret a kollektív bűnösség jegyében beszélni a magyarokról. Erről itt olvashat. Főnöke, a karrierdiplomata, korábban Washingtonban és Brüsszelben is dolgozó Ivan Korčok visszafogottabb politikus, de a „magyar veszély” témára most nagyon ráállt.

Magyarországon egyébként a veszélyhelyzetre hivatkozva a fél kormány (de a BM és az ITM mindenképpen) kontrollálhatja a külföldiek megjelenését a gazdaságban.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!