Évről évre emelkedik a német rendőrök elleni erőszakos cselekedetek száma

2022. február 11. – 10:44

Másolás

Vágólapra másolva

Egy január végi közúti ellenőrzés során agyonlőttek két német rendőrt Rajna-vidék-Pfalz tartományban. A 24 és 29 éves járőr először alaposabb ellenőrzést jelentett be, amiért egy vad tetemét találták meg az autó csomagtartójában, majd később már azt jelentették a központnak, hogy lőnek rájuk. Mindkét rendőrt fejen lőtték, a fiatalabb, még gyakornoki idejét töltő rendőr azonnal meghalt, kollégája később a kórházban vesztette életét.

Azóta elfogtak két gyanúsítottat a gyilkossággal kapcsolatban Sulzbach városában. Egyikük, Andreas Johannes Schmitt nevére kiállított iratokat találtak a kettős gyilkosság helyszínén. A német rendőrség szerint viszont elképzelhető, hogy vannak még további tettestársak, ezért folytatják a hajtóvadászatot.

A Deutsche Welle videóriportjában egy német rendőr beszél a saját tapasztalatairól és arról, hogyan élte meg ő és családja a kollégái haláláról szóló hírt. A férfi egyébként saját maga is beszámol arról, hogy őt is érte már fizikai atrocitás, amikor egy kb. 30 fős focihuligán-csoport megverte. A riport szerint 2002 óta folyamatosan nő a német rendőrök ellen elkövetett erőszakos cselekedetek száma.

A videó a Deutsche Wellével való együttműködés keretében jelent meg a Telexen.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!