Az orosz védelmi minisztérium állítja, szabad elvonulást biztosítanak a Kijevben lévő civileknek

2022. február 28. – 09:15

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az orosz védelmi minisztérium hétfőn azt közölte, hogy az ukrán fővárosban, Kijevben tartózkodó összes civil elhagyhatja a várost a Kijev-Vaszilkiv autópályán keresztül. „Ez az irány nyitott és biztonságos. Szeretném még egyszer hangsúlyozni, hogy az orosz fegyveres erők csak katonai létesítményeket támadnak. A civileket nem fenyegeti veszély” – mondta Igor Konasenkov vezérőrnagy, a védelmi minisztérium szóvivője, írja a RIA Novosztyi orosz állami hírügynökség.

Konasenkov emellett azt is bejelentette, hogy megszerezték az ellenőrzést az ukrán légtér felett. „Az orosz légierő légifölényt szerzett Ukrajna teljes területe felett” – mondta a minisztérium szóvivője. A CNN hozzáteszi, hogy nem tudták ellenőrizni, Konasenkov mi alapján tette ezt a nyilatkozatot.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!