Leállt ukrajnai alkatrészgyárak miatt korlátozza járműgyártását a Škoda

2022. március 1. – 10:12

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Korlátozni kénytelen új autóknak a gyártását a cseh Škoda, mivel jelentős mértékű alkatrészhiány állt elő azután, hogy az orosz háború miatt több ukrajnai alkatrészgyár is leállt. A Škoda keddi közleménye szerint a korlátozás többek között az Enyaq iV elektromos autó gyártását érinti.

A Škoda Auto menedzsmentje eddig 10 millió koronát (150 millió forint) adományozott a Clovek v tísni cseh humanitárius szervezetnek ukrajnai tevékenységének elősegítésére.

Az oroszországi piac tavaly a második legnagyobb volt a Škoda számára, összesen 90 400 autót értékesítettek ott. Várható ezért, hogy az Oroszország elleni büntetőintézkedéseknek negatív hatása lesz a legnagyobb cseh autógyár gazdálkodására is. Ukrajnában 2002 óta van összeszerelő üzeme a Škodának, ahol eddig mintegy 190 ezer Škoda autó készült el. Ukrajnában az utóbbi időben évente mintegy 6000 Škoda autót adtak el. (MTI)

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!