Összefoglaljuk, hogy állnak a harcok Ukrajnában

2022. március 2. – 09:39

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva
  • Keleten a helyzet változatlan: továbbra is intenzív harc folyik Harkivnál, a napokban többször is súlyos, civil áldozatokkal járó támadásokat elszenvedő városban szerda hajnalban ejtőernyős orosz csapatok szálltak le, a rendőrség és egy egyetem épülete is lángokban állt egy rakétatalálat után, a legutóbbi támadásban legalább 21 ember halt meg és további 112 megsérült. Az ország második legnagyobb városát azonban egyelőre tartják az ukránok.
  • Délen viszont az orosz védelmi minisztérium állítása szerint elfoglalták Herszon 300 ezres kikötővárosát. Ennek ellentmond a város polgármesterének Facebook-bejegyzése, amelyben azt írja, továbbra is tartják magukat, de a terület kormányzója szerint teljesen körülvették a várost az orosz csapatok. Közben a másik ostromlott kikötővárost, a keleti szakadár területek szomszédságában fekvő Mariuopolt is folyamatos támadások érik.
  • Északon továbbra is Kijevre érdemes figyelni, a kedden műholdfelvételek kiszúrt, 64 kilométer hosszú orosz konvoj 25 kilométerre van a fővárostól. Közben rakétatámadás érte a kijevi tévétornyot, ennek eredményeképp ideiglenes kimaradás volt a tévéadásban, és a támadásnak öt sérült mellett öt halálos áldozata is volt.
A sárgával színezett területek jelölik az orosz csapatok jelenlétét a kedd 22 órai állás szerint – Kép: Julian Röpcke / Twitter
A sárgával színezett területek jelölik az orosz csapatok jelenlétét a kedd 22 órai állás szerint – Kép: Julian Röpcke / Twitter

(BBC)

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!