Brit védelmi miniszter: Tudnánk gyorsabban segíteni az ukrán menekülteknek

2022. március 8. – 09:33

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Ben Wallace, a brit védelmi miniszter a Sky News-nak nyilatkozva arról beszélt, hogy az orosz megszállás nem úgy megy, ahogy azt az oroszok elképzelték, a legtöbb áldozat valószínűleg orosz katona, akiket cserben hagytak a vezetőik. Kérdés, hogy a Kreml el fogja-e ismerni a veszteségeket, tette hozzá. Wallace szerint az oroszok egyre kétségbeesettebbé, ádázabbá válnak, ahogy elkezdtek komoly logisztikai problémákkal szembesülni.

A miniszter reagált azokra a kritikákra is, melyek szerint az Egyesült Királyság nem cselekszik elég gyorsan annak érdekében, hogy menedéket nyújtson az Ukrajnából menekülőknek, hiszen egyelőre csak 300 vízumot adtak ki. Wallace azt mondta, eltökélt, hogy felgyorsítsa ezt a folyamatot, és elismerte, hogy lehet ezt gyorsabban is csinálni.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!