Putyin évek óta sérelmek és ambíciók gyúlékony kombinációjában él a CIA vezetője szerint

2022. március 8. – 18:30

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A CIA vezetője, Bill Burns szerint Putyin téves feltételezésekre alapozta az ukrajnai háborúját, azt hitte, sokkal könnyebben eléri majd a célját, vagyis Ukrajna uralását és ellenőrzését. Burns szerint Putyin azt hitte, hogy

  • Ukrajna gyenge és könnyen megfélemlíthető;
  • az európaiak, különösen a franciák és a németek, zavarodottak és kockázatkerülőek;
  • Oroszország gazdasága „szankcióbiztos”;
  • és biztos volt abban is, hogy az orosz hadsereget sikerült úgy modernizálni, hogy gyors győzelmet aratnak majd az ukránok ellen, minimális költségekkel.

Burns szerint Putyin évek óta „sérelmek és ambíciók gyúlékony kombinációjában” él, és a tanácsadói köre egyre szűkebb, egyre kevesebb emberre hallgat. Részletek itt.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!